A Rába Rt. nem érvényesítheti 51 százalékos vételi jogát az Ikarus Rt. két érdekeltségénél, mert azok egyszemélyes kft. formájában működnek – döntött jogerősen a Legfelsőbb Bíróság. Az ítéletet a pereskedők eltérően értelmezik. A győriek szerint az 1995. szeptember 15-én kötött szerződés értelmében a leszállított termékek fizetési biztosítékaként a Rábának opciós vételi joga van a buszgyár két leányvállalatára, a Móri Alkatrészgyártó Kft.-re (IMAG) és a Préstechnika Kft.-re. (A mintegy 600 millió forint értéknek megfelelő vételi jogon kívül az Ikarusnak a Rábával szembeni tartozásai mára meghaladják a 700 milliót.) Az adós ugyan 1995-ben aláírta a szóban forgó szerződést, ám azt a mostani bírósági döntés alapján jogilag értelmezhetetlennek, ezért érvénytelennek tartja. E hét pénteken tárgyalja egyébként a Fővárosi Bíróság azt a keresetet, melyben a Kowax Kft. gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt eljárást kezdeményezett a Rába ellen. Ennek a Gazdasági Versenyhivatal 1996 végén helyt adott. A határozatot a győri gyár azonnal megtámadta, hiszen egy esetleges elmarasztalás miatt a társaságot 5 évre kizárnák a közbeszerzési pályázatokból, ami kedvezőtlenül érintheti a honvédség járműparkjának korszerűsítésével kapcsolatos Rába-terveket. Lapunk kérdésére válaszolva Frank József, a Rába ügyvédje elképzelhetőnek tartotta, hogy a Fővárosi Bíróság visszautalja az ügyet a Versenyhivatalhoz, ráadásul a bírósági ítélet is megfellebbezhető.
- 14:27 A Metallica frontembere szerint a színpadon nincs helye a politizálásnak
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 13:31 Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője
- 13:29 Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét
- 13:14 Még magasabb lett Európa legmagasabb hegye
- 13:03 Hónapokra vagyunk attól, hogy MI-férgek szállják meg az okoseszközeinket
- 12:54 Karácsony Gergely: Én azt mondom, vágjunk bele egy budapesti olimpiába
- 12:46 Lakberendezők szerint egyre többen alakítanak ki ilyen szobát az otthonukban
- 12:40 Időjárás: ellenkező irányba fordulnak az esők
- 12:38 Négyezer halott Kongóban az ebola miatt, az emberek kerülik az egészségügyi intézményeket
- 12:30 Engedélyezték a skizofrénia elleni injekciót
- 12:19 Négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palotát
- 12:09 A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 07:57 Forsthoffer Ágnes Németh Balázsnak: Ne haragudjon, de az önök módszerei egyszerűen embertelenek
- 11:18 Tigristámadás: megszólalt az áldozat családja
- 11:00 Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felső vezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről
- 07:30 Kvíz: tejföl az égésre, krumpli a zokniba – ismeri a régi népi gyógymódokat?
- 11:05 A Fidesz „Volt Miniszterelnök Titkársága” aláírással reagált a szegedi kancellár súlyos állításaira
- 12:09 A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására
- 07:09 Lemondott az USA súlyos botrányokba keveredett athéni nagykövete
- 07:09 Magyar Péter: érkezik Emmanuel Macron, lesz új gyermekvédelmi törvény, a KDNP-s képviselők mehetnek fóliázni
- 06:33 Irán új taktikákra váltott
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
