Emlékeztető látogatásnak is tekinthető Suzuki Osamunak, a Suzuki Motors Corp. elnökének múlt heti magyarországi látogatása, amelynek során a cégvezető találkozott Orbán Viktor kormányfővel és néhány miniszterrel is. Suzuki valamennyi tárgyalásán az esztergomi autógyár beszállítóinak támogatása érdekében emelt szót. Korábban – az idén tavasszal – Horn Gyulánál és kormányánál tett hasonló célú vizitet. A magyar alkatrészek arányának növekedése biztonságot és árstabilitást jelent a gyárnak, amelyet a következő két-három évben 32 milliárd forintos eszközberuházással kíván bővíteni az anyacég. A fejlesztés célja a General Motors és a Suzuki Motors által közösen előállítandó kisautók gyártási, összeszerelési feltételeinek megteremtése. Mint Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt. szóvivője lapunknak elmondta, a napokban megkezdődött a sajtoló üzem bővítése. Az ezredfordulón már 50 ezer újfajta kisautó készülhet Esztergomban. Az idén augusztus végéig egyébként összesen 14,6 ezer Suzuki-kocsi gördült le a gyártósorról; az év első felében 13,3 milliárd forint volt a belföldi, s 31,9 milliárd a külföldi forgalom nettó árbevétele.
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 00:00 A szeptember nem csak a diákok „újéve” – ne csak a naptáradat rendezd újra (x)
- 22:59 A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
- 22:14 2,48 milliárd forintból működik majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
- 21:44 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:27 A nyár utolsó napján megdőlt a budapesti melegrekord
- 21:21 Nagy területen pusztított tűz Tapolcánál, helikopterekkel oltották
- 21:18 Szabadon igazolhatóvá vált Karim Benzema
- 20:42 Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 20:10 Bóna Szabolcs: Statisztikailag nem igazolható, hogy a JÉGER az aszály mértékének növekedéséhez vezetne
- 19:51 Zárug Péter Farkas: Facebook-kormányzás-e a Tiszáé? – Forradalmi kormányok első 100 napja a jogalkotás és kormányhatározatok tükrében
- 19:51 Magyar Péter abban nem hibázott, hogy Unger Annára voksolt Ligeti Miklós helyett, de máshol mellényúlt – szakértők az NVVH vezetője körüli vitáról
- 19:39 „Nincs már több, amit adhatnék” – visszavonult a válogatottságtól Lionel Messi
- 15:45 Orbán Balázs nem tartja patriótának Magyar Pétert, Orbán Viktort pedig továbbra is nélkülözhetetlennek gondolja
- 13:09 Közlekedési kamera rögzítette: pillanatok alatt felborult egy kamion az autópályán
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 17:09 Hét személy ellen folyik eljárás a húsvétkor a szerb határon húzódó gázvezeték közelében talált robbanóanyag ügyében
- 11:56 Megjelent Magyarországon a nyugat-nílusi láz
- 11:55 Tagad a 23 éves debreceni fiút szíven szúró hajléktalan – videó az elfogásról
- 13:45 Meghalt Berend T. Iván Kossuth-díjas történész
- 13:30 Lemondott a brüsszeli MCC vezetője, mert nem tudják kifizetni a munkatársakat
- 19:51 Zárug Péter Farkas: Facebook-kormányzás-e a Tiszáé? – Forradalmi kormányok első 100 napja a jogalkotás és kormányhatározatok tükrében
- 19:24 „Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
