Mérsékeltebbre vette az elmúlt évek meredek árbevétel-növekedését a Szerencsejáték Rt. A közzétett féléves adatok azt mutatják, hogy a hízókúra után az állami cég számára is beállni látszik a piac: az idei első félévben 10 százalék körüli forgalombővülést produkáltak. (Igaz, ez a 21,5 milliárdos összeg megközelíti az 1995-ös teljes árbevételt.) A részletes adatok szerint mindennek az volt az oka, hogy az egyes játékok igencsak eltérő eredményt produkáltak. A húzójátéknak a múlt év végén bevezetett tippmix bizonyult, amely félév alatt 2,8 milliárdot hozott, és ezzel – a tradicionálisan két vezető termék, az ötös és hatos lottó mögött – a harmadik legnagyobb árbevételűvé vált. A nyereményhalmozódás miatt a hatos lottóra rekordnak számító 5 milliárdot fizettek a fogadók, ám ennek az ötös lottó „itta meg a levét”, hiszen ennek árbevétele 1,4 milliárddal visszaesett. (Az összes lottóbevétel 3 százalékkal haladta meg a bázist.) Az 1996-ban bevezetett, tehát fiatalnak számító kenó időarányos forgalma 3,0 milliárdról 2,2 milliárdra esett. A totó a maga 1,5 milliárdjával folytatta az elmúlt évek csökkenő-stagnáló árbevételi tendenciáját. A sorsjegyjátékoknál tavaly még nőtt az árbevétel, az idén azonban annak ellenére csökkent a forgalom, hogy sikeres új terméket dobtak piacra. Az összességében leginkább a tippmix berobbanásának köszönhető bővülés mellett a társaság növelte adózás előtti eredményét, amely a tervezettnél több, 2,4 milliárd forintnyi lett, s ezek után várhatóan az év végén is túlszárnyalja majd a profit a tavalyi 4,1 milliárdot.
- 17:56 Idegen anyag miatt hívtak vissza egy macskaeledelt
- 17:54 Ki állhat a közmédia élére? – Van, aki már a szakmai elképzeléseit is ismertette
- 17:37 Republikánus szenátorok is Trump ellen fordultak az orosz dízelügyben
- 17:19 „Nem volt egyszerű felkészülni” – a Fradi agresszivitásban is felvenné a kesztyűt a Plzen ellen
- 17:05 Rekordbüntetés született a román kézilabdában a tinilányok előtt egymásnak eső szülők miatt
- 16:25 Orbán Viktor szerint a Tisza a pedofilok érdekében írta át a gyermekvédelmi törvényt
- 16:22 Volt miniszter cégéhez került milliárdok miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség
- 16:03 Kikapcsolják a közvilágítást Bonyhádon egy súlyos vita miatt
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 15:54 Elismerte az MLSZ, hogy elmaradt egy jogos győri büntető
- 15:53 62 év után amerikai állampolgár lett Joni Mitchell
- 15:49 Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
- 15:45 Évek óta először tart nyilvános határozathirdetést az Alkotmánybíróság
- 15:44 Zelenszkijjel tárgyal Magyar Péter Brüsszelben
- 15:35 Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 11:00 Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felső vezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről
- 15:27 Az osztálytársai etettek egy éhező, 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon
- 09:55 Lemondott az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője
- 06:46 Újabb változásokat jelentett be a NAV: minden EU-n kívülről érkező, netes csomagrendelést érint
- 13:29 Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 12:09 A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 07:57 Forsthoffer Ágnes Németh Balázsnak: Ne haragudjon, de az önök módszerei egyszerűen embertelenek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
