Budapesten több mint 3200 lakás készült el tavaly, de még mindig hiány van az újakból, akkora a kereslet. Az ingatlanfejlesztések a tőkeigény miatt csak külföldi partner bevonásával, vagy a piaci szereplők összefogásával valósíthatók meg. A kerületi önkormányzatok és építési vállalkozók együttműködésével már rövid távon csökkenhetne a helyi lakáshiány, ha igénybe tudnák venni a banki finanszírozást. Ehhez azonban az építőközösségeknek a hitelintézet számára elegendő biztosítékot kell adniuk arra, hogy az elkezdett beruházást befejezik. Mindemellett a bankok különböző hitelkonstrukciókkal a kevésbé tőkeerős vevők számára is elérhetővé tehetik a vásárlást. Az összefogásnak szép példája Újpest, ahol az önkormányzat és az Újpesti Vagyonkezelő Rt. a Szilas-patak mellett alakította ki azt a területet, ahol a mai igényeket minden szempontból kielégítő lakóparkban kínálnak tágas, több generációnak alkalmas lakásokat. Összesen 160 lakás épül fel, az Erdősor és a Pálya utca által határolt területen. A beruházásban részt vevő Reálbank Rt. a vevők egyedi igényeinek és lehetőségeinek elbírálása alapján 5 éves részletfizetési lehetőséggel kínál jelzálog alapú hitelt.
- 06:09 Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
- 05:57 Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
- 05:40 Ezt még a fagyok előtt tegye meg, ha fügét nevel a kertjében
- 03:33 „Meglepődtek, hogy nem valamelyik nagy magyar klubhoz került?” – a világ legjobb kézilabdázója meglepőt húzott
- 23:35 „Teljesen feleslegesen drámát csináltunk a végére” – nem mindennel elégedett a Fradi edzője
- 23:24 Bajnokok Ligája: Lisszabonban esélye sem volt a Szeged kéziseinek
- 22:53 Két meccs után is hibátlan a Fradi az Európa Ligában
- 21:56 Az albán elnök a durvuló diáktüntetésről: Választás van, nem forradalom
- 21:26 A nap legfontosabb híre - 2026. 10. 15.
- 21:24 Jelzésértékű döntés született egy 260 lakásos, otthon startos lakóparkról
- 20:53 Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége
- 20:47 Már a kormányváltás előtt bezuhant a Bayer Construct bevétele
- 20:38 Bankszakmai miniszteri biztost nevezett ki Kapitány István
- 20:20 Zachariassen-duplával száguld tovább a Fradi az Európa Ligában
- 06:00 Ültessük, vagy ne ültessük? Szakértő oszlatja el a tévhiteket a hazai bambuszokról
- 16:29 „Nagyon súlyos bűncselekményről van szó” – a lakosság segítségét kéri az NNI az iskolai bombafenyegetések miatt
- 15:30 „Érdemi hatással lehet a gazdálkodásra” – reagált a Győri ETO kézicsapata a tervezett adóváltozásra
- 19:54 Súlyos válságba került a fővárosi belgyógyászati ellátás
- 18:47 Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést
- 17:01 Vége van, Zelenszkij bejelentette, újra támadni kezdik az orosz finomítókat
- 14:17 Félliteres ásványvizeket hívnak vissza „mikrobiológiai nem megfelelőség miatt”
- 20:20 Zachariassen-duplával száguld tovább a Fradi az Európa Ligában
- 17:50 Életveszélyessé vált, ezért lezárják és elbontják a népszerű kilátót
- 15:35 Kirúgták a NAV egyik elnökhelyettesét, a Seszták-féle Volánbusz-ügy állhat a háttérben
- 20:47 Már a kormányváltás előtt bezuhant a Bayer Construct bevétele
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
