Március elején Irak közölte: jelenleg nem képes teljesen kitölteni az ENSZ által megemelt exportkvótát, főleg a szankciók okozta alkatrészhiány és a nyersanyag alacsony világpiaci ára miatt. Mint ismeretes, a világszervezet február 20-án hozzájárult, hogy Irak fél év alatt 2 milliárd dollár helyett akár 5,2 milliárd dollár értékű olajat is eladhasson a világpiacon, a bevételből pedig élelmiszert és gyógyszert vásároljon a nélkülöző lakosság számára. Amer Rasid olajipari miniszter szerint azonban országa jelenleg csak 4 milliárd dollárnyi olajat tud értékesíteni fél év alatt, bár folynak a tárgyalások az ENSZ-szel a szektor működtetéséhez szükséges alkatrész-utánpótlásról. (Az 1991-es Öböl-háború után elrendelt embargó következtében elöregedtek és elkoptak a helyi olajkutak.) A miniszter napi 2,3 millió hordóban adta meg országa jelenlegi termelő kapacitását, amelyet az alkatrészimport engedélyezése esetén két-három hónap alatt 2,7 millió hordóra, további három hónap alatt pedig 3,5 millióra tudnának növelni. A kitermelt olajból most csak napi 1,2 millió jut exportra.
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 21:08 A bukaresti kézicsapat a mumust elsöpörve jutott a BL-elődöntőbe
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 19:05 Példátlan természetkárosítás Cegléden: 200 ezer forint értékű védett növényt ástak ki és loptak el
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 16:31 Már az orosz elit is egyre dühösebb az internetkorlátozások miatt
- 17:08 Hidegfront érkezik a jövő héten: veszélyben a majális?
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 14:47 Trump elsőre azt hitte a lövésre, hogy csak egy leejtett tálca csörömpöl
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
