Közgyűlésének jóváhagyásával a Zalagabona Rt. márciusban beolvad a Dél-dunántúli Gabona Rt.-be. A fúzióval egy 2,3 milliárd forintos vagyonú, s 720 milliós alaptőkéjű cég jön létre. A Zalagabonának mentőövként érkezett a házassági ajánlat, mert 1997 első félévben 550 millió forintos vagyonát 540 millió forint veszteség terhelte. Az Agrograin Kereskedelmi Rt. még tavaly – egy 220 millió forintos követelése fejében – 21 százalékos részesedést szerzett a többségében termelői tulajdonban lévő Zalagabonában; a cég ugyanilyen arányban tulajdonos a Dél-dunántúli Gabonában is. Utóbbiban – tudtuk meg Vermes Andrástól, az Agrograin Rt. elnök-vezérigazgatójától – a fúzió után mintegy 28 százalékra nő a részesedésük. A fúzió révén megnövekedett társaság meghatározó lesz Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyében. A cég várhatóan az ország egyik legnagyobb gabonaexportőre lesz, évi 350-400 ezer tonnás kivitelével. Az Agrograin pedig másik érdekeltségével, a Békési Gabona Rt.-vel együtt 35-36 milliárd forintos forgalmat bonyolíthat le. Más szakértők szerint a Dél-dunántúli Gabona a fúzió után a termelőkapacitásával a piac legfeljebb egytizedét mondhatja majd magáénak, a gabonaörlési rangsorban pedig a hatodik lehet.
- 06:39 Borúsan indul a hét, egyre hűvösebb az idő
- 06:36 Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel
- 06:35 Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 06:14 Ma derülhet ki, ki lesz az NVVH három másik elnökhelyettese
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 03:33 30 éves magyar rekord dőlt meg atlétikában
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 06:00 Colmar: a francia város, ami olyan, mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 16:19 Szoboszlai kimaradt a meccskeretből, nem játszik a City elleni rangadón
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
