A Budapesten működő vasúti járműgyártó vállalat, a Ganz-Hunslet Rt. 200 vasúti teherkocsi gyártására, illetve összeszerelésére írt alá szerződést az Adtranz céggel. A német fél már korábban is rendelt ilyen vagonokat a Ganz-Hunslettől, amely számára 1995-1996 folyamán összesen 72 vasúti kocsit szállított. A most megrendelt, együttesen mintegy 10 millió márkát érő vagonok gyártása várhatóan 1999-ig tart. A vállalat egyébként most fejezi be annak a 30 eltolható alumínium oldalfalú teherkocsinak a gyártását, amelyeket ugyancsak a szóban forgó német vállalkozás rendelt. Az ISO 9001-es nemzetközi minőségtanúsítási okmánnyal rendelkező Ganz-Hunslet Rt. az idén már elnyert egy hasonló nagyságrendű szerződést, amikor is a cégnek a BKV Vasúti Jármű Javító és Szolgáltató Kft.-vel közösen létrehozott konzorciumát 40 orosz gyártású metrókocsi felújításával bízta meg a BKV Rt. A vállalat abban bízik, hogy a nyolcvanas években gyártott Ganz-metró prototípus, illetve a mostani felújítás jó referenciát jelentenek majd a Dél-Buda-Rákospalota vonalra történő metróbeszerzésnél.
- 08:35 Nyolc évet kértek az ittas autómosóra, aki elgázolt egy triciklivel közlekedő 41 éves nőt, majd sorsára hagyta haldokló áldozatát
- 08:29 Több milliós fizetésért volt utazó nagykövet a kormányváltásig az Orbán bankáraként emlegetett Nagy István
- 08:19 Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt a közpénzből felhizlalt Mészáros-cég
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 07:59 Soha nem volt ilyen rossz BL-fordulója az olaszoknak
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 07:19 Döntött a strasbourgi bíróság: Orbánék jogsértően korlátozták a pedagógusok sztrájkjogát
- 07:12 Fáklyákat dobtak az oktatási minisztériumba, folytatódtak a durva diáktüntetések Tiranában
- 07:00 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 07:00 Olyan ritka fajt fogtak Tata közelében, hogy 40 madarász indult a helyszínre az ország minden részéről
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 06:00 Dunántúli ősz: mesés vidéki utcák és terek
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 15:49 Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 17:54 Ki állhat a közmédia élére? – Van, aki már a szakmai elképzeléseit is ismertette
- 16:25 Orbán Viktor szerint a Tisza a pedofilok érdekében írta át a gyermekvédelmi törvényt
- 15:35 Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve
- 07:19 Döntött a strasbourgi bíróság: Orbánék jogsértően korlátozták a pedagógusok sztrájkjogát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
