Jó évet zárt az Ikarus, hiszen tavaly – a korábbit teljesítményt megduplázva – 1960 darab buszt értékesített. A vállalatcsoport nettó árbevétele 58 milliárd forint körül alakult – ebből a részvénytársaság maga 36 milliárdot forgalmazott. Vissi Mária vezérigazgató-helyettes lapunk érdeklődésére elmondta: 1997 végén a forgóeszköz-finanszírozási kötelezettségek állománya 7 milliárd forint értékű volt. Ebből 3,5 milliárd a hitel, a többi a szállítókkal szembeni tartozás. (A cég korábbi, hosszú lejáratúnak minősülő, közel 9 milliárdos tartozását 1996 végén befagyasztották.) A fejlődés dinamizmusára jellemző, hogy 1300 busz szállítására már most érvényes szerződése van a gyártónak. A társaság privatizációját illetően információink szerint 1998 első felében olyan döntés születhet az ÁPV Rt.-ben, amely a piacszerző cégvezetést részesíti előnyben az eladáskor. Az ÁPV Rt. egyébként hamarosan közel 80 milliárd forintos tartalékalapot hoz létre, s ebből 20 milliárdot válságkezelésre – például az Ikarus támogatására – szán.
- 22:02 Hiába a halasztás, Marozsán Fábián meccse félbeszakadt
- 21:52 Kilenc év után újra bemehetett egy börtönbe a Magyar Helsinki Bizottság
- 21:51 Rekordösszegű főnyeremény volt a tét: itt vannak a Skandináv lottó nyerőszámai
- 21:32 Magyar Péter világossá tett néhány dolgot az Európai Tanács elnökének
- 21:30 Eltűnt az útlevele, bukta a világbajnoki szereplést
- 21:07 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.02.
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 20:33 CÖF-CÖKA: Talán nem túlzás részünkről a megállapítás, hogy Magyarország felszámolás alatt áll. De lehet, hogy már nem is létezik
- 20:27 Viszlát, és kösz a halakat! – Izland nem kér az EU-tagságból
- 20:17 A Ryanair a repjegyárak drágulását vetítette előre
- 19:57 Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne
- 19:48 „Ez egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsuk, hogy képesek vagyunk újra bajnokságot nyerni” – az ETO csapatkapitánya bizakodva várja a Fradi elleni meccset
- 19:32 A lengyel miniszterelnök szerint szabotázs volt egy drónalkatrészeket gyártó üzemben
- 19:15 Soha nem volt olyan meleg az augusztus Magyarországon, mint idén
- 17:11 Magyar Péter: A Duna medrének természetes mélyülése miatt a szakemberek feltöltik az érintett részeket Paksnál
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 19:57 Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne
- 18:45 Nyomoznak Orbán Viktor közösségi médiás szerződései miatt
- 14:31 Gyanús autó keltett riadalmat Balatonfűzfőn, aztán kiderült, hogy csak egy házaspár nosztalgiázott a városban
- 13:57 Majka a Szijjártó-fotóról: Ő osztotta meg, én sosem tettem ki sehova
- 16:38 Magyarország ismét leszavazta az új tárgyalási klaszterek megnyitását Ukrajnával
- 13:11 Pályázott, de nem került be a Corvinusról kirúgott Ádám Zoltán az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába
- 13:02 Sebestyén Balázs az RTL Most Wanted című műsorában hívta fel Vitézy Dávidot segítségért
- 11:03 Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
