Az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. az előző évit 11 milliárddal meghaladó, 44 milliárd forintos árbevételre számít az idén. A svéd Electrolux AB által 1991-ben kísérleti jelleggel megvásárolt jászberényi gyár mára 3 divíziót és 3 önálló vállalatot magában foglaló nagyvállalattá nőtte ki magát. Árbevétele megnégyszereződött, törzstőkéjét az anyavállalat 3,6 milliárd forintról 15,1 milliárdra emelte, miközben osztalékfizetésre csupán 2 milliárdot fordított. Az elmúlt hat évben fejlesztésre költött 10 milliárd forintnak, illetve a környezetvédelemre szánt 3 milliárdnak köszönhetően jelentősen bővült az itteni termékskála. Egyes típusok gyártását Kanadából, Spanyolországból és Dániából telepítették át ide. A hűtőszekrények piacán tavaly 80 százalékos részesedést elérő Electrolux 1997-ben mintegy 20 milliárd forintot költött beszerzésre, amelynek 40 százalékáért magyar beszállítóktól vásárolt. A különböző hűtőgépek, radiátorok és porszívók gyártásával foglalkozó társaság termékeinek 77 százalékát külföldön értékesíti, 4,5 százalékos részt vállalva ezzel a feldolgozóipari exportból. Az eddigi elnök-vezérigazgatót, Kertész Tibort januártól felváltó Takács János elmondta: jövőre 4 milliárd forintot szánnak invesztíciókra, s 58,4 milliárdos árbevétellel kalkulálnak. A tervek közt szerepel, hogy a hazai beszállítókat bevonják az Electrolux globális termelésébe is.
- 06:58 Trump egy öböl és egy tó után a mesterséges intelligenciát is átnevezte
- 06:56 Medián: továbbra is 60 százalék fölött a Tisza
- 06:55 Ügyvéd: Még ősszel ítélet születhet a fideszes képviselőkről, akiknek a mentelmi jogát a Zsolti bácsi-ügyben függesztették fel
- 06:51 Visszautasítja a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter őket ért bírálatát
- 06:23 Többnyire napos lesz a szerda, egy-két helyen zivatarokkal
- 05:58 „Kezdenek működni az intézmények” – Zárug Péter Farkas és Fleck Zoltán Baka András jelöltjének elutasításáról
- 03:38 Akkora gólt lőtt a Liverpool tehetsége, hogy álmélkodik a fél világ
- 22:47 A Real Madrid középpályása megsérült, kimarad a válogatottból
- 21:45 Nyárai Gerzson, a 24.hu munkatársa kapta a Minőségi Újságírás Díj különdíját
- 21:11 MotoGP: Nem lesz 2027-es Magyar Nagydíj
- 21:00 Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink
- 20:53 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.22.
- 20:41 Tizenegy gól, sportszerűtlen kapus – hiába duplázott a fiatal magyar csatár
- 20:26 RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára
- 06:00 Kihirdették a győzteseket: káprázatosak 2026 legjobb madárfotói
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott
- 16:25 HVG: a legfőbbügyész-jelölt testvére az aranykonvoj-ügy egyik gyanúsítottja, ezért utasíthatja el Magyar Péter
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 05:58 „Kezdenek működni az intézmények” – Zárug Péter Farkas és Fleck Zoltán Baka András jelöltjének elutasításáról
- 14:18 Megölték egy borsodi község önkormányzati képviselőjét
- 16:29 Kálnoki-Kiss Attila: Meg kell szabadítani a sportot attól a politikai befolyástól, ami a 80-as évek óta rátelepedett
- 21:00 Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink
- 14:24 Schmidt Mária szerint megalázó a tábla, ami a Terror Házában fogadja a látogatókat
- 13:43 Összeférhetetlenség miatt lemondhat a Médiatanács frissen megválasztott tagja
- 20:26 RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
