Oroszország és Bulgária 10-15 éves gázszállítási szerződést kötött, amely előkészíti a terepet ahhoz, hogy nagy mennyiségű orosz földgázt adjanak el Nyugat-Törökországban. A megállapodás Moszkvában jött létre a Gazexport, a Gazprom külkereskedelmi részlege és az állami kézben lévő Bulgargas között, s vízválasztót jelent a két ország kapcsolataiban. Bulgária az általa évente felhasznált 6,5 milliárd köbméter földgázt Oroszországból importálja, s idén januárig – egy 1986-os keltezésű, 10 évre szóló szerződés értelmében – jóval a világpiaci ár alatt fizetett. Az alacsonyabb gázárért cserébe bolgár állami vállalatok dolgoztak az Észak-Szibériából Nyugat-Európába irányuló jamburgi csővezetéken. Szófia kérésére az új szerződést (amelynek részleteit most véglegesítik) közvetlenül a két kereskedelmi vállalat tárgyalta meg. Ez elmozdulást jelent a korábbi államközi energiaüzletekhez képest. Bulgária számára fontos volt, hogy még a tél beállta előtt kölcsönösen előnyös gázszállítási szerződést kössön Oroszországgal. Ehhez kapcsolódik egy másik megállapodás is, mely szerint továbbra is Bulgária a tulajdonosa azon csővezeték rajta átfutó szakaszának, amelyen keresztül évi 9 milliárd köbméter orosz gázt exportálhatnak Isztambulba és Nyugat-Törökországba. A bolgár fél vállalta, hogy két új kompresszorállomást épít, és a Törökországba menő vezeték utolsó 10 kilométeres szakaszát kibővíti. Elfogadták azt is, hogy 1988 folyamán egy második csővezeték építéséről kezdenek tárgyalásokat. Ez párhuzamosan futna a meglévővel, évi 16 milliárd köbméter szállítására lenne alkalmas, s 500 millió dollárba kerülne.
- 19:01 Így nyaraljunk együtt anélkül, hogy egymás agyára mennénk
- 18:41 Búcsúzóul még a vécébe is befényképezett a Szuverenitásvédelmi Hivatal
- 18:31 Foci-vb: Elefántcsontpart – Norvégia 0-0 (élő)
- 18:26 Családirtó bűnözőt keresnek a francia futballszurkolók Amerikában
- 18:12 A Hősök terén vízágyúkkal hűtötték le magukat a nyár legmelegebb napján – Képek
- 18:04 Amerikában képezték fegyveres elfogásokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajdu János portréja
- 17:53 Hollandia 2010 óta veretlen, mégsem nyert semmit
- 17:44 444: Tanúk szerint Orbán beszélt Hajdu Jánossal a pénzszállítók elfogásának napján
- 17:07 Elkezdődött a 3000 milliárdos kekva-rendszer lebontása
- 17:04 Európa legjobb gólszerzőjéért bejelentkezett a Barcelona
- 16:48 Felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
- 16:43 Megvadult kutyái miatt börtönbe kerülhet a Real Madrid válogatott védője
- 16:19 Három főt hallgattak ki gyanúsítottként a nagykőrösi fideszes polgármester luxusautója ügyében
- 16:03 Nem az a legnagyobb baj a Balatonnal, hogy kevés benne a víz
- 16:01 „Már nem tartozunk a topválogatottak közé” – miért estek ki megint a németek hamar a világbajnokságról?
- 12:24 Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg-saláta gyártójának korábbi ügyvezető igazgatója
- 14:43 Szabad-e locsolni ilyen melegben, és milyen fáktól kell lassan elbúcsúznunk? – szakértőt kérdeztünk
- 10:20 Házbizottsági ülésen tárgyalják majd azt, hogy a házelnök elvette Magyar Pétertől a szót
- 09:58 Török Gábor a Forsthoffer–Magyar-vitát elemezte
- 12:14 Szent a béke Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes között
- 15:11 Felszámolás alá került Kóka Jánosék magánegészségügyi cége
- 12:51 Lánczi Tamás: Isten óvja Magyarországot!
- 16:48 Felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
- 08:45 AIDS-ben halt meg A kör színésznője, Daveigh Chase
- 11:08 Kálnoki-Kiss Attila: Az asztalomon négyoldalnyi A3-as papír van, tele NAV-vizsgálatokkal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
