Egy adott régió, település sajátosságai határozzák meg azt, hogy ott épp milyen vállalkozásfejlesztési módszereket kell alkalmazni, vagy miféle intézményt célszerű létrehozni. Számos esetben ezek kombinációjára van szükség. Üzleti és innovációs központokat először az Európai Közösség országaiban állítottak fel, 1984-ben. A cél az volt, hogy a nehézségekkel küzdő, a többihez képest elmaradott régiók gazdasági fejlődését felgyorsítsák, a kis- és középvállalkozásoknál megvalósuló innovatív fejlesztések serkentésével. Idehaza tíz évvel később, 1994-ben – a Magyar Innovációs Szövetség kezdeményezésére és a Phare-program támogatásával – alakult meg az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ. A szervezet az Európában létrejött hasonló centrumok kialakult gyakorlatát követi, így a tevékenységének finanszírozására létrehozott Innostart Alapítvány is kezdettől fogva az Európai Üzleti és Innovációs Központok Hálózatára (EBN) támaszkodik. Az Innostart az EBN-től átvett és honosított módszer alapján kiválasztott vállalkozókat segíti, hogy projektjeik jól menedzselt, innovatív üzletté váljanak, maguk pedig elsajátítsák a hatékony vállalkozásvezetés korszerű módszereit. Az eddig összesen csaknem ezer megkeresésből a megvalósuló projektek száma jelenleg már meghaladja a harmincat. A legsikeresebbek közül említésre méltó a Humet-R gyógyhatású készítmény nyugati piacokra történő bevezetése, vagy például a húsmentes gombakolbász gyártmányfejlesztése. Az Innostart – infrastruktúrával jól ellátott, 8 ezer négyzetméteres telephellyel – az ország egyik legnagyobb innovációs parkját üzemelteti a fővárosban. Itt kis- és középvállalkozások bérelhetnek helyet (irodákat, műhelyeket), különböző osztott szolgáltatásokkal együtt. A parkban ma mintegy 40 vállalkozás működik. Az Innostart nonprofit intézmény, szolgáltatásainak jó részét azonban üzleti alapon, az innovatív vállalkozás eredményéből való részesedésért végzi.
- 12:00 „Öt éve koldusként járok, kimerültünk” – az ukrán kézisek az életbenmaradásért küzdenek
- 11:58 „Ide figyelj, te pöcs!” – Kirk Douglas lóháton fenyegette Kubrickot, hogy elkészüljön a Spartacus leghíresebb jelenete
- 11:53 Bombával fenyegetett valaki több iskolát Budapesten, terrorcselekmény előkészítése miatt nyomoz a rendőrség
- 11:50 Kapitány István nagy nemzetközi cégeket megjárt vezetőt nevezett ki a Posta élére
- 11:22 „Nagy meglepetés nem lesz” – mondta a Fradi Európa-liga-ellenfele a meccs előtt
- 11:21 17 év fegyházat kapott a novajidrányi rém, aki megerőszakolta és árokban hagyta áldozatát
- 11:15 Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is egyből rácsapta az ajtót – portré Lannert Juditról
- 11:13 A Bazilika előtti karácsonyi vásárt választották Európa legszebbjének
- 11:10 Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében
- 10:57 Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 10:49 „Éljen Adolf Hitler!” – ezért indult nyomozás 1986-ban
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 10:39 Samuel L. Jackson tudja, mi kell a netezőknek: eldarálta az Ezékiel 25:17-et
- 10:35 „Megszurkállak, ha nem vonod vissza a vallomásodat” – börtönből fenyegette meg a tanút a drogkereskedő
- 10:28 Parkolósávból lesz kerékpárút a Rudas fürdővel szemben
- 08:35 Nyolc évet kértek az ittas autómosóra, aki elgázolt egy triciklivel közlekedő 41 éves nőt, majd sorsára hagyta haldokló áldozatát
- 07:12 Fáklyákat dobtak az oktatási minisztériumba, folytatódtak a durva diáktüntetések Tiranában
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 09:04 A totyogás sprint ehhez a tizenegyeshez képest
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
