A Dunaferr-csoport tavalyi halmozott nettó árbevétele 147 milliárd forintra rúgott, ami a Figyelő TOP 200-as listájának negyedik helyéhez volt elegendő. A konszolidált nettó árbevétel elérte a 89,8 milliárdot – ennek alapján a cég a hatodik helyet foglalná el a hazai vállalkozások rangsorában, s ugyanez a helyezés illetné meg az alkalmazottak létszámát illetően is. Az exportértékesítés konszolidált nettó árbevétele tavaly 38 milliárd forintot tett ki (nyolcadik helyezés), saját tőkéje 41,5 milliárd (tizenharmadik pozíció), konszolidált adózás előtti eredménye pedig 5,3 milliárd forintot ért el (tizenegyedik hely). Mindez a TOP 200-as listában is ekképpen szerepelne, ha módunkban állt volna csoport-, illetve konszolidált adatokat közölni az Apeh által megadott számok helyett.
- 03:39 Négygólos hátrányból felállva egyenlítettek a 97. percben, mégis kikaptak
- 23:18 Vinícius gólt lőtt Gulácsinak, de a játékvezető nem adta meg, sőt inkább ki is állította
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 21:47 A Vasas a 85., a Fradi a 92. percben bukta el a győzelmet, a Paks nem követte a példát
- 21:41 Schóbert Lara nem jutott tovább a Megasztárban – így énekelt
- 21:37 Prágában folyóba zuhant egy rendőrautó, egy futó ugrott a vízbe segíteni
- 21:15 Tóth Gabi fellépése miatt bejelentést tesz az Állami Számvevőszéknél Zugló polgármestere
- 21:05 A nap legfontosabb hírei - 2026. 10. 10.
- 20:52 A második percben meglőtte első barcelonai gólját Anthony Gordon
- 20:32 „A férfi áldozatok sokszor megkapják, hogy oldják csak meg egyedül” – egy exszervező a BDSM-szcéna bántalmazásairól
- 20:30 Egy budapesti éttermet nevezett meg Florence Pugh, amikor a kedvencéről kérdezték
- 20:27 Az Arsenal hátrányból fordított, a Chelsea percek alatt tarolt, az MU a végén szúrta el
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
- 19:53 Meghalt a férfi, aki bement a tigrisek kifutójába egy angliai vadasparkban
- 19:43 Nagy Ervin a régi viszonyukra való tekintettel földmutyistáknak titulálta Rákayt
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
- 19:43 Nagy Ervin a régi viszonyukra való tekintettel földmutyistáknak titulálta Rákayt
- 12:21 Tízpontos javaslatcsomagot készített elő az SNI-s gyerekek fejlesztésére az oktatási minisztérium
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 15:02 Tanács Zoltán újabb feljelentést tett, most 20 milliárd értékű informatikai szerződésről
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
