Az új egészségbiztosítási önkormányzat harmadjára is hiába próbálkozott elnökének megválasztásával, s ez az előzetes egyeztetés elmaradása nyomán már nem is csodálható. Hétfőn Kovács Pál volt népjóléti miniszter, az MSZOSZ kiszemeltje és Gerő Gábor, a SZEF jelöltje feszült egymásnak, ám egyikük sem kapott elégséges számú szavazatot. A relatív győztes Kovács Pál a második körben sem futott be. A munkaadók egy része viszont ragaszkodik ahhoz, hogy ők kapják meg az egyik elnöki posztot. Az eset előzményéhez tartozik, hogy múlt hét közepén egy szavazat híján meghiúsult Vágó János MSZOSZ-jelölt újjáválasztása a nyugdíjbiztosítási önkormányzat elnöki tisztére: a munkaadók képviselői például egyezségszegésre hivatkozva nem is vettek részt a szavazáson. Az alkudozás közben Kökény Mihály népjóléti miniszternek határozottan cáfolnia kellett azt a távirati iroda által közzétett hírt, hogy a kormány bizonyos munkáltatók tb-tartozásainak elengedését ígérte volna a legnagyobb munkaadói konföderációnak – cserébe az MSZOSZ-jelölt támogatásáért.
- 05:27 Trump nagy pofont kapott: a demokraták teljesen visszavehetik a Kongresszust
- 03:33 Szörnyű hírt kapott a Serie A idei nagy felfedezettje
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 05:00 Annyi patkány él a békési tömbházak alatt, hogy a terriereket sem merték beengedni a járatokba
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
