A két nagy amerikai számítógépes óriáscég, az Apple és a Microsoft – amelyek egymás legádázabb ellenfelei voltak – meglepő szövetséget jelentett be: a Microsoft 150 millió dollárt fektet az Apple-be, részvények megvásárlása révén. Bill Gates Microsoft-vezér megígérte, hogy három éven át nem adja el az értékpapírokat. Szavazati jogot ugyan nem kapott, a két cég azonban megegyezett abban, hogy a jövőben szorosan együttműködik. A világ legnagyobb PC-szoftver-gyártója például vállalta, hogy programokkal látja el az Apple új operációs rendszerét, a Rhapsodyt. Az Apple-t sok számítógép-használó a Microsoft dominanciájával dacolni próbálók utolsó nagy védőbástyájának tekintette. A cégnek azonban az utóbbi években egyre fogyott a piaci részesedése. A mostani szövetkezés híre azonnal „megugrasztotta” az Apple részvényeinek árfolyamát, amely 7,25 dollárral 27 dollárra szökött fel az amerikai elektronikus tőzsdén, a Nasdaqon.
- 16:35 Magyar űrmisszió indul a Holdhoz
- 16:30 Egy bárban ütötték arcon a dartsvilágbajnokot
- 16:11 Máris megtalálta a Fidesz, ki ül be Szécsi Zoltán helyére a parlamentbe
- 16:03 Már a magyarok is használhatják a Google nagy újítását
- 15:56 Elpártoló polgármesterek: Miért fordítottak hátat a Fidesz–KDNP-nek?
- 15:28 Kapitány István bejelentése: Visszaállítjuk a szülészorvos-választást!
- 15:16 Érkezik három új Motorola Razr kagylótelefon, ebből kettő itthon is kapható lesz
- 15:09 Kék szeme lehetett a honfoglaló elit harcosnak?
- 15:00 Ostobaság csúcsra járatva: megúszott büntető után azonnal kiszórta a spori a gúnyolódó középpályást
- 14:59 Szabó Bencével egyeztetett Magyar Péter és a Tisza-kormány leendő belügyminisztere
- 14:46 „Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
- 14:08 „PSG–Bayern? Gyenge edzők, nagyon-nagyon szar játékosokkal” – Guardiolán nevetett az összes újságíró
- 14:00 „Ez egy olyan szerencsejáték, amiben bevallottan csalnak” – ezt kell tudni a Kalshiről és a Polymarketről
- 13:56 Jogerős a 2026-os parlamenti választás eredménye
- 13:41 Magyar Péter megszólalt a sógora igazságügyi miniszternek jelöléséről
- 05:30 Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük?
- 07:58 „Feltörték a fiókját?!” – saját követői sem ismerték fel Balogh Edinát új fotóján
- 14:59 Szabó Bencével egyeztetett Magyar Péter és a Tisza-kormány leendő belügyminisztere
- 10:01 Magyar Bírói Egyesület: Erodálódott a bírói függetlenség, a bíróságok akaratuk ellenére bevonódtak a politikai térbe
- 08:58 Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese: „Nem ez volt életem legjobb időszaka”
- 08:44 Telex: Leépítés kezdődött a fideszes szócső Megafonnál
- 15:28 Kapitány István bejelentése: Visszaállítjuk a szülészorvos-választást!
- 07:07 Elkobozták a reptéren a putyinos dokumentumfilm rendezőjének Oscar-díját, azóta se lett meg
- 07:03 Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
- 08:00 Fiktív foglalkoztatás gyanúja a győri fideszes propagandamédiánál, feljelentést tett a polgármester
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
