Magyarország évente kétszázötven regionális kiállításnak és vásárnak ad otthont, ezen belül a fővárosban félszáz kisebb-nagyobb szakkiállításra látogathatnak el az érdeklődők. A vásárok közül a legtöbbet a Hungexpo Rt. rendezi, a Budapesti Vásárközpont területén. Ebben az évben például huszonötöt, amelyből kilenc ezután nyitja meg kapuit. Jóllehet, az elmúlt években és évtizedekben jelentős összegeket költöttek a vásárközpont fejlesztésére, a szakemberek szerint további 8-9 milliárdra lenne szükség ahhoz, hogy a vásár hosszú távon is megőrizze versenyképességét. Napjainkban ugyanis igen széles kínálatot nyújt a Hungexpo Rt. A társaság legutóbbi tájékoztatóján Tóthné Pásztor Zsuzsanna vezérigazgató elmondta: augusztus végén megrendezik a C+D nemzetközi katonai és polgári repülési szakkiállítást, majd szeptember közepén a Budapesti Nemzetközi Vásár várja a látogatókat. A Budapesti Autószalon október elsején, a Promotion nemzetközi marketing-kommunikációs szakkiállítás pedig július végén nyitja kapuit. Az érdeklődők az idén ellátogathatnak még a Budatranspack nemzetközi anyagmozgatási és csomagolási szakkiállításra, s ezzel egy időben a Printexpo nyomdaipari szakvásárra és a Hungarodidact oktatási és képzési szakvásárra is. A Hó-Show téli sport szakvásár és a Gyerexpo pedig november közepén nyílik. Mindezeken túl – a teljesség igénye nélkül – a különböző fővárosi helyszíneken lesz még Bőr- és Cipőhét, Energia Ökoexpo, Compfair és Nemzetközi Bútorszakvásár, Security+Safety biztonságtechnikai szakkiállítás, Fitness Szakvásár illetve Régiség Kiállítás és Vásár.
- 09:12 Macklemore a szabad Palesztináért indít jótékonysági turnét az Ed Sheerannel kialakult konfilktus után
- 08:55 Netanjahu leantiszemitázta a New York-i polgármestert, beszéde az ENSZ-ben botrányosra sikeredett
- 08:54 Hihetetlen feltámadást produkált a futballvébén megismert két kiscsapat
- 08:33 Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
- 08:33 Veszélyes kártevő terjed Európában: a banki adataira pályázik
- 07:59 Duzzogott a kapus, a kapufát támasztva háttal állt a tizenegyesnek
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 07:43 Videó: egy furgon nagy erővel karambolozott egy szirénázó rendőrautóval Székesfehérváron
- 07:13 Erősödött a forint a meghatározó devizákkal szemben
- 07:05 52 nap után sikerült eloltani a Vajdaságban tomboló erdőtüzet
- 07:01 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Alig telt el két nap, és újabb halrekord született a Dunán
- 06:58 „Szuverenitásvédelem” után PR-területen próbálja ki magát Lánczi Tamás
- 06:44 Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
- 06:30 A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 23:33 Fegyverlövést imitált gólja után az izraeli futballista, kiállították
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 06:58 „Szuverenitásvédelem” után PR-területen próbálja ki magát Lánczi Tamás
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 07:43 Videó: egy furgon nagy erővel karambolozott egy szirénázó rendőrautóval Székesfehérváron
- 20:59 Meghibásodott az MR-készülék a János Kórházban, Hegedűs Zsolt szerint „hazug politikai hangulatkeltés” zajlik az ügyben
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 05:30 Kvíz: Mennyit tudsz a magyarok Nemzetek Ligája-szereplésről?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
