A kisrészvényesek nemtetszése miatt csak hosszas vita után fogadták el a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt. múlt heti közgyűlésén az igazgatóság 3,7 százalékos osztalékjavaslatát. A Mol tavaly 37 százalékkal 469,3 milliárd forintra növelte bevételeit, s adózott eredménye megközelítette a 13,95 milliárd forintot. A 18,4 milliárdos üzleti eredmény pedig több mint kétszerese volt az előző évinek. A kőolaj-termelési és -kutatási ágazat tevékenységének javulása főként a mindvégig magas világpiaci áraknak köszönhető. Ugyanakkor a földgáz-üzlet változatlanul veszteséges, mivel a belföldi értékesítési ár még ma sem közelítheti meg az importárat. Mándoki Zoltán vezérigazgató az idei tervek között elsőrangú célként a tőkearányos megtérülés 10 százalék fölé emelését jelölte meg. A következő három évben a cég 150 milliárd forintot akar beruházásokra fordítani.
- 10:06 Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban
- 09:58 Jönnek a brazilok, négy meccsel belecsapunk a lecsóba – élő hírfolyam a foci-vb harmadik napjáról
- 09:55 Orbán megérkezett a Fidesz tisztújító kongresszusára, közölte, gazdasági és politikai káosz felé tart az ország
- 09:49 Tom Cruise Spielberg alakú popcornos vödörrel meg Colin Farrell-lel és Dakota Fanninggel nézte végig az új Spielberg-filmet
- 09:06 24/7: Amikor viszket a yacht, és hiányozni kezd a NER
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 08:55 Magyar Péter: Orbánék menekülttábor nyitásáról tárgyaltak, miközben a kormány a migrációs konfliktus kiélezését határozta meg politikai célként
- 08:28 A Balaton alacsony vízállása miatt törölték a nagy horgászversenyt
- 08:04 Az ikerpár, akik a kamera előtt nőttek fel – 40 éves lett Mary-Kate és Ashley Olsen
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának
- 07:37 Eltűnhet a termés: így védheted meg a cseresznyét és a meggyet a madaraktól
- 07:01 „Véget kell vetni a mutatószámkultusznak” – változást követelnek a felsőoktatási szakszervezetek
- 06:59 Egy csapat és egy bíró is rendkívülit tett, Trumpnak más dolga volt – ez történt a foci-vb második napján
- 06:56 Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet
- 06:55 Orbán Viktort ma ismét pártelnökké választhatja a Fidesz
- 21:57 Magyar Péter négy magyar titkosszolgálat vezetőjét is felmentette
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 06:56 Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet
- 22:13 Bódis Krisztát, Rost Andreát és Radnai Márkot is kormánybiztosnak nevezték ki
- 06:55 Orbán Viktort ma ismét pártelnökké választhatja a Fidesz
- 02:53 Felső sarkos bombagól és egy új szabály debütálása – így nyert az USA a focivébén
- 19:43 HVG: Tömeges leépítés kezdődhet a fideszes médiában, a Magyar Nemzet hetilappá alakul
- 06:59 Egy csapat és egy bíró is rendkívülit tett, Trumpnak más dolga volt – ez történt a foci-vb második napján
- 06:06 Foci-vb: meglopták az angol válogatottat, nyomoz a rendőrség
- 18:24 Távozásáról írt a Fidesz kedvenc családpolitikai intézetének elnöke, akinek a menesztését Magyar Péter jelentette be
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
