Az elmúlt év végén az úgynevezett Acélmű Modernizációs Program finanszírozására 25 millió dollár értékű hitelszerződést kötött a Magyar Nemzeti Bank és egy kereskedelmi bankokból álló konzorcium. A konzorciumvezető Magyar Külkereskedelmi Bank mellett az OTP, a Budapest Bank, valamint a Daewoo Bank vesz részt az ügyletben. A hitelt hosszú lejáratra: 20 évre, öt év türelmi idővel és kedvező kamatkondíciókkal nyújtják. A felvett hitelből a Dunaferr Acélművek Kft. meleghengerművében valósul meg beruházás, ahová új szalagcsévélő berendezést telepítenek. A beruházás a tervek szerint 1998 első felében készül el a Dunaferr-Samsung projekt keretében. Az új berendezéssel növelhető a melegen hengerelt vékony szelvények aránya, vagyis bővül a vállalatcsoport termékválasztéka. A hitelszerződés hátterében egy, a koreai kormány által Magyarországnak nyújtott 50 millió dolláros hitelkeret áll, amelyet az érdekeltek megpályázhattak. A Dunaferr eredetileg 28 millió dollárra pályázott, amelyből a kormány garanciájával 25 millió dollárt hagytak jóvá. A beruházás többi költségét a Dunaferr saját forrásból finanszírozza.
- 03:48 Előfordul, hogy 95. percben szerzett vezetéssel sem lehet meccset nyerni a La Ligában
- 22:47 Az NB II listavezetője először kapott ki, nagy pofon lett belőle
- 22:17 Két nappal a 13-0-ra megnyert meccse után kirúgták a fociedzőt
- 21:50 Hókotróként és darus kocsiként is működő járművekkel bővült a Magyar Közút flottája
- 21:48 Így fal fel egy traumatizált gyereket a függőség: Bongor a mozivásznon néz szembe démonaival
- 21:47 „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- 21:18 Az Országgyűlés újratárgyalta a megfontolásra visszaküldött egészségügyi kamarai törvényt
- 21:00 Cristiano Ronaldo: Én vagyok a történelem legjobbja és pont
- 20:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.12.
- 20:18 Orbán: A 16 éves kormányzás alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre
- 20:10 Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől
- 20:04 Bukovics Martin: Budapest nem tud segíteni a bosnyákokon, az EU tudna, ha akarna – Válasz Techet Péternek
- 19:37 „Mélységesen fájdalmas volt, teljesen helytelen és tiszteletlen eljárás” – édesanyja halálhíre után érkeztek doppingellenőrök a bringáshoz
- 19:21 Pár héttel a választások előtt tartottak házkutatást egy demokrata képviselőnél
- 05:00 Tragikus aszály sújtotta a Hortobágyot, mégis milliárdos természeti kincs bukkant elő
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
- 21:47 „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- 15:16 Horrorisztikus gyilkosság Szentendrén: apjára támadt késsel a férfi, a leégett ház romjai közül egy női holttest került elő
- 12:39 Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András
- 21:00 Cristiano Ronaldo: Én vagyok a történelem legjobbja és pont
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 12:39 Magyar Péter: Fél évvel ezelőtt ez az ország választott, nem pártot, hanem jövőt
- 18:58 Fontos változás az emlőrák ellátásában: bővül a tb-támogatás
- 22:17 Két nappal a 13-0-ra megnyert meccse után kirúgták a fociedzőt
- 19:03 Nagy Ervin: Rehabilitáljuk az Inkubátor Programot!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
