Gazdaság

PÉLDAÉV: 1993.

A magyar külkereskedelem egyik legrosszabb éve a közelmúltban 1993. volt. 1997-ben néhány hasonlóság mellett több alapvető különbség is megfigyelhető az akkori helyzethez képest. Az infláció leszorítása ugyan ismét hangsúlyos cél, ez azonban most nem jár túlzott kamatcsökkenéssel. A jegybank, vélhetően éppen a múlt hibáiból tanulva, igyekszik biztosítani a megfelelő reálhozamot a megtakarítóknak, elkerülve egyben a fogyasztás túlzott élénkülését. A gazdaság versenyképessége is sokat javult azóta; ennek és a felhalmozott tartalékoknak köszönhetően az export összeomlásától az enyhén felértékelő árfolyam-politika mellett sem kell félni. Mi több, Nyugat-Európában is véget ér lassan a visszaesés, és ez kedvezőbb feltételeket kínál a magyar kivitelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik