A múlt héten megszületett a megállapodás a Budapesti Erőmű Rt. 73,7 százaléknyi részvénycsomagjának eladásáról az ÁPV Rt. és a finn-japán IVO Tomen konzorcium között. Eszerint a vevő a részvényekért 47 millió dollárt fizet. A külföldi befektető vállalja, hogy részt vesz a már meglévő fűtő- és erőművek átalakításában, új környezetbarát erőművek építésében. Az első új erőmű építése 1998-ban kezdődik. A 10 éves program során 450 millió dollárnyi beruházást hajtanak végre, s négy új, összesen 400 megawatt kapacitású erőművet építenek ki. Az rt.-nek a Magyar Villamos Művekkel szembeni 4 milliárd forintos hitelét leírták, 14 milliárd forintos hitelét viszont az új tulajdonban lévő cégnek továbbra is fizetnie kell. A Budapesti Erőmű Rt. kombinált ciklusú, hőt és villamos energiát előállító erőmű. Öt hő- és áramtermelő üzemében 250 megawatt áramot és 2500 megawatt hőt állítanak elő. A társaság 1200 dolgozót foglalkoztat, idei forgalma a tervek szerint meghaladja majd a 100 millió dollárt.
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 10:52 Alig fél óráig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
- 10:44 Magyar és Zelenszkij péntek délben tárgyalnak Brüsszelben
- 10:37 Egy magyar meghalt nyugat-nílusi lázban az idei szezonban
- 10:31 Oscar-díjas rendező ugrik be, hogy elkészüljön a Batman második része
- 10:29 Több mint 8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset augusztusban
- 10:14 Súlyos sérüléseket okozhat egy Temun rendelhető gyerekjelmez
- 10:10 Kilenc év fegyházat kapott a brit drogkereskedő, akinél három kiló kokaint találtak
- 09:59 A Fradi-drukker tökéletes estéje: nyert a csapat, ő meg kaszált a Tippmixen
- 09:49 Október 23-án várhatóan Budapestre látogat Zelenszkij
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 09:25 Új lendületet kaphatnak a Digitális Polgári Körök – az egyik háttérintézmény megháromszorozta a dolgozók létszámát
- 09:22 Nem árulhatják többé Sally Rooney könyveit az Egyesült Királyságban
- 09:06 Megtörtént az első magyar–ukrán házelnöki találkozó a háború kitörése óta
- 09:03 Megdöbbentő, mivel szállították haza a lopott fát Zalabérnél
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 06:58 Trump: Zelenszkijjel nem jó tárgyalni, nem rajongok érte
- 07:00 Megrázták Lengyelországot az iskolai késes támadások
- 06:46 Korábban skizofréniával diagnosztizálták a tigris ketrecébe beugró férfit
- 19:50 Parragh László állítja, a kamara csak úgy kapott pályázati forrást, ha leszerződtek Balásyval
- 09:49 Október 23-án várhatóan Budapestre látogat Zelenszkij
- 09:25 Új lendületet kaphatnak a Digitális Polgári Körök – az egyik háttérintézmény megháromszorozta a dolgozók létszámát
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél
- 08:05 A Fehér Ház utasítására korlátozhatták az ukrán drónokhoz szükséges kulcstechnológiát
- 23:35 „Teljesen feleslegesen drámát csináltunk a végére” – nem mindennel elégedett a Fradi edzője
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
