Gazdaság

BORSODCHEM RT.

A vegyipari alapanyagok világpiaci árának esése jegyében telt az elmúlt esztendő, így a kazincbarcikai társaság a szigorú költséggazdálkodás ellenére sem tudta érdemben növelni az árbevételét, illetve a nyereségét. Tudni kell, hogy tavalyelőtt a műanyagalapanyag-gyártó cég a világpiaci áralakulásnak köszönhette kimagasló jövedelmezőségét, aminek a nominális értéken való megismétlése is sikerként értékelhető.

A társaság árbevételének több mint egyharmadát adó PVC-por éves átlagára az elmúlt évben 1,1 német márka volt kilogrammonként, ami 28 százalékkal alacsonyabb a megelőző esztendő átlagáránál. A PVC alapanyagának számító etilén ára eközben csak 7,4 százalékkal mérséklődött, ami érthetően rányomta a bélyegét a társaság nyereségtermelő képességére. A cég másik vezértermékének számító, az összbevétel 18 százalékát adó MDI piacán viszont áremelkedést hozott az elmúlt év, ami némi gyógyírt jelentett a PVC-s panaszokra. Az értékesítésből nyolc százalékkal részesedő marónátron éves átlagára több mint tíz százalékkal maradt el a korábbi évitől, és a kedvezőtlen trend a negyedik negyedévben is folytatódott. Az elmúlt év eredménye viszont, hogy lényegében megszűnt a PVC korábbi dominanciája a társaság értékesítésében, s a kiegyensúlyozott termékösszetétel kisebb kockázatot jelent az egyes termékek esetleges kedvezőtlen világpiaci áralakulása esetén.

Az elmúlt év végén aztán mintegy tíz százalékkal emelkedett PVC ára, és elemzők az új év hátralévő időszakában is további hasonló mértékű emelkedést várnak, így a BorsodChem a tavalyinál jóval kedvezőbb kilátásokkal vághatott neki az idei esztendőnek. A magasabb termékárak és a termelés bővítése következtében a társaság az idén reálértéken is képes lehet növelni a nyereségét, amit tovább javíthat az MDI-hez köthető beruházások után kapott 50 százalékos adókedvezmény. (Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy az év végéig a társaság akár százszázalékos adómentességet is kaphat.)

A BorsodChem 1996-ban 4,9 milliárd forintot fordított beruházásokra és felújításokra, ebből hárommilliárdot tett ki a PVC-polimerizációs és MDI-kapacitásbővítés. A 43,65 milliárd forintnyi árbevételnek ma már 62 százaléka a határokon túlról származik, szemben az export korábbi 58 százalékos részesedésével. A negyedik negyedévben az ÁPV Rt. 1,2 millió BorsodChem-részvényt zárt körben értékesített, amivel az ősszel még 17,1 százalékos állami tulajdonhányad 5,4 százalékra csökkent.

A tavalyi 1800 forintos kibocsátási árszintet, illetve a változatlan nyereségességet látva némiképp meglepőnek tűnhet, hogy több mint megháromszorozódott a BorsodChem-részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, amit csak részben magyaráz a magyar tőkepiac átértékeléséből fakadó általános áremelkedés. Ennek ellenére az ez idő tájt jellemző hatezer forint fölötti árszint mellett is stabil kereslet határozza meg a papírok kereskedését. A nyereség idén várt növekedése viszont újabb áremelkedést sejtet, amit csak tovább tetézhet az esetleges százszázalékos adómentesség. Ebben az esetben viszont az év végére az árfolyam akár a nyolcezer forintot is meghaladhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik