A Pénzügyminisztérium jelenleg azzal számol, hogy év végére a központi költségvetés hiánya 150-170 milliárd forint körül alakul majd – szemben a tervezett 232,8 milliárd forinttal. Különösebb optimizmusra azonban nincs okunk, mivel már most tudható, hogy a mérlegtöbblet túlnyomó része a rekordösszegű tb-költségvetési hiány betömésére nyújt fedezetet. Némi örömhír: a PM legpesszimistább becslései szerint is lesz fedezet a tb-alapok október végén már 67,3 milliárd forintot kitevő hiányára. Ebből ugyanis csak mintegy 50 milliárdot kell a központi költségvetés vártnál alacsonyabb deficitjével ellentételezni ahhoz, hogy az államháztartás hiánya ne lépje túl a GDP 4 százalékát, hiszen 17,8 milliárdos tb-deficittel az eredeti tervek is számoltak. Mindezt az is elősegítheti, hogy a két tb-alap hiányának növekedési üteme lassul, mivel a havi kiadások az év végén érdemben már nem nőnek, a bérkiáramlás viszont egyre nagyobb járulékbevételeket eredményez. Egyes PM-számítások szerint összességében 70 és 80 milliárd forint között alakul majd a tb idei deficitje.
- 10:45 Balogh Edina a Szabó Simonnal való kapcsolatukról: Nagyon kemény történeten vagyunk túl
- 10:35 Elrendelte a bíróság, hogy ellenőrizzék Schadl György nyomkövetőjének GPS-adatait
- 10:34 Ördögi körben a 60 év felettiek: nagyot ugrott a késedelmes tartozások száma
- 10:13 Tíz nap alatt húsz piton ölt meg egy kígyóvadász
- 10:00 „A szemfüles nézők rendszeresen csalást kiáltanak” – kulisszatitkokat osztott meg az Ázsia Expressz kreatív producere
- 09:43 Árvíz: ezeken a helyszíneken kapcsolhatják ki az áramot és a gázt a szolgáltatók
- 09:12 Gazdag óriási kapushiba után szerzett góllal lett klubrekorder
- 09:08 A panellakások a legkelendőbbek, használt házat a legnehezebb eladni
- 09:06 New York Times: Az izraeli titkosszolgálat alapította a felrobbant csipogókkal hírbe hozott magyar céget
- 09:06 Hatalmas struktúrát észleltek az űrben
- 09:01 Leállították a kompot Mohácson az árvíz miatt
- 08:51 Fegyveres kommandósok csaptak le egy államtagadó német férfira Gelsén – videó
- 08:43 A Nézőpont is a Tisza Párt erősödését mérte
- 08:27 Budapesten indítja jubileumi turnéját az Iron Maiden
- 08:24 A Haalandot leradírozó Inter-védő még a lefújás után is heccelte a csatárt
- 07:06 Az árvíz miatt a kormány átírta a KRESZ-t
- 08:43 A Nézőpont is a Tisza Párt erősödését mérte
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 06:11 Iráni hackerek Trump nem nyilvános kampányiratait juttatták el Bidenékhez
- 07:39 „Az ország a helyzet komolysága mellett is biztonságban van” – árvízinfót tartott Orbán Viktor
- 03:33 Rosta Miklósék mérték az újabb váratlan BL-vereséget a két magyarral felálló csapatra
- 18:19 David Pressman határozottan üzent Orbánnak, szerinte el kell érkeznie a ráeszmélés pillanatának
- 17:29 „Itt, a rántott csirkemell feliratnál fog megállni a víz”
- 04:40 Merénylők fojtották meg a magyar herceget
- 19:58 Telex: egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a felrobbant csipogókat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!