A Figyelő értesülései szerint a pénzügyminiszter két héttel ezelőtt megbízást adott Tarafás Imrének, az Állami Bankfelügyelet elnökének, hogy szervezetileg készítse elő az általa irányított testület összeolvadását az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel. E tény biztossá teszi azt a szakmai berkekben immár több mint fél éve keringő feltételezést, hogy Tarafás lesz az ÁPTF elnöke. Lapunk úgy tudja, hogy hat évre szóló kinevezésére a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke még ebben a hónapban megteszi az előterjesztést a miniszterelnöknek. A hasonló időtartamra kinevezendő két elnökhelyettes ifj. Nyers Rezső és Pacsi Zoltán lehet, feltéve, hogy utóbbi a januárban hatályba lépő pénzügyi törvénycsomaggal szembeni ellenérzéseit félretéve elfogadja a felkérést. Elutasítás esetén Pacsi – a köztisztviselői törvény értelmében – két hónapig még ügyvezetőként ellátja az ÁPTF tőkepiaci felügyeletét – ennyi idejük lenne tehát a jelölőknek, hogy felkutassák az alternatív elnökhelyettest.
- 13:55 Gyurcsány: Magyarország a közel-keleti válság kellős közepébe került
- 13:51 Mennyi nyugdíjat kaphatnak a minimálbéresek?
- 13:36 A szülőket célozzák a csalók, ne dőljön be az ilyen SMS-nek
- 13:31 Nagyot megy ifjabb Schobert Norbert: Orbán Viktor is fotózkodott vele
- 13:28 Tízmilliók halálát okozhatják a szuperbaktériumok
- 13:24 Aggasztó dologra figyeltek fel az OpenAI új modelljénél
- 13:23 Elérte Varga Viktor házát az árvíz, az énekes kenuval hagyta el a helyszínt
- 13:22 Rájött a sikerei titkára, visszatért a medencébe Milák Kristóf nagy riválisa
- 13:12 Babaváró hitel: közeledik egy fontos határidő
- 12:44 Újraindult az Audi brüsszeli üzemében a munka
- 12:43 Ezért érdemes naponta több csésze kávét is inni
- 12:38 Pánikhangulat alakult ki egy szolnoki társasházban, ahol napok óta nincs áram
- 12:34 Miért használnak még csipogót 2024-ben?
- 12:30 Megszólalt a Libanonban felrobbant csipogók gyártásával hírbe hozott budapesti cég ügyvezetője
- 12:26 Kétszer is erőszakoskodott a 11 éves kislányával éjszaka egy férfi Miskolcon
- 12:30 Megszólalt a Libanonban felrobbant csipogók gyártásával hírbe hozott budapesti cég ügyvezetője
- 05:58 Tíz éve még Orbán volt a legény a gáton, most Magyar Péter folytatja történetét a nem működő államról
- 06:28 Lejárt a határidő, de nem fizetett a kormány, ezért 80 milliárd forintnyi bírságot hajthat be az EU
- 03:59 „Legalább 30-40 évet kellett volna kapnia” – értetlenül állnak a beteges és undorító sakkmester csekély eltiltása előtt
- 11:11 Vészhelyzet miatt visszafordult a British Airways Budapestre tartó repülőjárata
- 09:55 Szlovákiában már 983 centi a Duna vízszintje, az elmúlt 24 órában országszerte esett
- 11:58 Közel-keleti sajtó: a Hezbollah gyanúja késztette Izraelt a személyhívók felrobbantására
- 10:27 Állami erdőcskét vehetett Lázár János a kastélya közelében, agrárminiszteri engedéllyel
- 08:31 Belépett az árhullám az országba, jön a legnehezebb rész – árvízinfót tartott Orbán Viktor
- 07:03 Rakparton a Duna, lezárások közúton, vasúton és a föld alatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!