Az ÁPV Rt. igazgatótanácsa (it) november 7-ei ülésén áttekintette az önkormányzatokat megillető gázrészvényátadás folyamatát, s a következő salamoni döntést hozta: az it elfogadja a beruházásarányos kiosztást kérő önkormányzatok többségi listáit, illetve megerősíti korábbi, a beruházásarányos kiosztást elrendelő határozatát, ám a részvénykiadás megkezdéséről, illetve módjáról csak azután döntenek, hogy az ügyet a kormány is megtárgyalta. Magyarán, amíg Csiha Judit privatizációs és Kuncze Gábor belügyminiszter a kormány elé nem viszi az önkormányzati vagyonjuttatás kérdését (ennek egy kis szelete a gázrészvényügy), addig az ÁPV Rt. ez ügyben semmiféle operatív munkát nem folytat. Mivel ennek a kormány-előterjesztésnek a határideje november vége, az önkormányzatok ebben a hónapban már biztosan nem kapnak semmit. Bár Szabó Pál, az ÁPV Rt. vezérigazgatója megígérte, hogy a kormánydöntés után 24 órával megkezdik a részvények, illetve az azokat megtestesítő letéti igazolások kiosztását, szakértők szerint ezek a dokumentumok a kormányrendeletet követő két-három héten belül ténylegesen aligha jutnak el a településekhez. Azoknak az önkormányzatoknak pedig, amelyek fizikailag kérték a részvényeket, minden bizonnyal további három-öt hetet kell majd várniuk. Így optimista számítások szerint legkorábban december közepén, a pesszimista várakozások értelmében azonban csak a jövő év első negyedében jelenhetnek meg a részvények az önkormányzatoknál.
- 07:37 Romjaiban is odavonzaná a neonácikat Hitler porig égett Sasfészke
- 07:05 Ma még lesz pár óra napsütés, aztán fordulat jön az időjárásban
- 06:58 Kormányon is őrzi a versengő demokráciákban példátlan fölényét a Tisza Párt, miközben megindult felfelé a Mi Hazánk
- 06:44 Nehéz szavakat találni Heidi Klum idei halloweeni jelmezére
- 06:41 Állambiztonsági levéltár: Az iratok hiányosak, tartalmuk nem feltétlenül felel meg a valóságnak
- 05:58 Egy éve ilyenkor: nyolc magyar turista halt meg egy kenyai repülőbalesetben
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 23:37 A Milan az Inter legyőzésével hangolt a Fradi elleni meccsre
- 22:35 Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 07:00 Különleges égi jelenséggel kezdődik a november
- 19:16 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 18:08 Mellel akarta hazaadni a labdát, az év NB I-es öngólja lett belőle
- 17:03 Rákay Philip panamáról és korrupcióról: Én a kreatív ügyekkel voltam elfoglalva
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 15:43 Nagy esővel indul a november: mutatjuk, hol várható a legtöbb csapadék
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 06:41 Állambiztonsági levéltár: Az iratok hiányosak, tartalmuk nem feltétlenül felel meg a valóságnak
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
