A Rába Magyar Vagon és Gépgyár Rt. idei árbevétele várhatóan meghaladja a 27 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig megközelíti az egymilliárd forintot. (Tavaly az árbevétel 23,7 milliárd, az adózás előtti nyereség 826 millió forint volt.) Egyebek mellett erről tájékoztatta a múlt héten Győrbe látogató Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert Zalán Barnabás vezérigazgató. A miniszter jelezte, hogy a győriek 1997-ben számíthatnak a Volán jelentős megrendelésére. Ugyancsak az utóbbi napok eseménye, hogy a Rába és a jugoszláv Dinara gyár vezetője együttműködési megállapodást írt alá Belgrádban, közös dízelmotorgyártásra. A jugoszláv partner az első időben a Magyarországról érkező alkatrészekből állítja majd össze a motorokat, míg később, a gyártási technológia elsajátítása után, a Dinara is megkezdi a motorgyártást.
- 11:31 Volánbusz-ügy: nem rendelték el a harmadik gyanúsított letartóztatását
- 11:15 Van egy statisztika, amire igazán büszkék lehetnek a Fradinál
- 11:06 Átszakította a szalagkorlátot egy autó az M5-ösön, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre
- 11:02 Szükség van-e vendégmunkásokra Magyarországon? – az új szabályozás változást hozhat a gödi akkugyártól a kisvárdai csirkebontóig
- 10:38 Iskolai lövöldözés a Fülöp-szigeteken: két diák és a 16 éves támadó is meghalt
- 10:37 Rács mögött marad Fásy Ádám felesége
- 10:08 Száz év után először fedeztek fel új macskafajt
- 10:00 Félbeszakadt az interjú egy prémium cukrászdában: riporterünket faképnél hagyta az interjúalany
- 09:58 Magyar és Vitézy tájékoztatója: „Vége van” az autópálya-szerződésnek, feljelentéseket is tesznek
- 09:52 Így reagált a Celtic edzője arra, hogy kifütyülték a csapatát
- 09:27 Megszületett Millie Bobby Brown és Jake Bongiovi második gyereke
- 09:23 Egy 36 éves férfit öltek meg éjjel az Akácfa utcában
- 09:21 Befejezték a somoskőújfalui testvérgyilkosság nyomozását
- 09:14 Öt újabb ügyben tettek feljelentést a Nemzeti Sportügynökség szerződései miatt
- 09:10 Vadásztőrrel akarta szétvágni neje ruháit a kirúgott férj, az asszony elvette tőle a tőrt és hasba szúrta
- 09:58 Magyar és Vitézy tájékoztatója: „Vége van” az autópálya-szerződésnek, feljelentéseket is tesznek
- 09:27 Megszületett Millie Bobby Brown és Jake Bongiovi második gyereke
- 21:02 Szlávik János: Nem volt szerencsés rossz minőségű lélegeztetőgépeket venni nagy mennyiségben, újonnan alapított cégektől
- 06:52 Ellenkérelmet nyújtott be a leváltása ellen az Integritás Hatóság elnöke
- 09:10 Lady Gaga gyerekét béranya hozta a világra
- 03:59 Borbély Balázs: Mondjuk azt, hogy ez egész jól nézett ki
- 06:04 Listán a legkisebb fogyasztású villanyautók
- 22:04 Szabadlábra helyezték a Volánbusz-ügy harmadik gyanúsítottját
- 07:32 Elképesztő összegbe került a Rogán-minisztérium luxusberendezése
- 10:37 Rács mögött marad Fásy Ádám felesége
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
