Gazdaság

AZ ÉV LOGISZTIKAI MENEDZSERE – A védelemgazdász

Az év logisztikai menedzserének az idén Janza Károly honvédelmi helyettes államtitkárt választotta a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. A szakember vezetésével kezdődött el a rendszerváltás után a Magyar Honvédség logisztikai rendszerének kiépítése.

Ha egy nemzetközi vállalat annak idején betette a lábát egy magyar céghez, az első dolga egy jó toalett és egy logisztikai rendszer kialakítása volt – tartja a szakmai közhiedelem. A logisztika fontosságát a vállalati gazdálkodásban innnár nálunk is egyre inkább elismerik, valóban hozzáértő szakember azonban még kevés akad. Janza Károly nagydoktori disszertációját már az általa definiált védelemgazdaságtan főbb tudományos és elméleti problematikájáról írta. Ezzel új tudományterületet teremtett, amelyet már több magyar egyetemen is oktatnak.

A védelem a helyettes államtitkár szerint az állami feladatrendszer speciális területe. A hadseregtől nem várható el, hogy nyereségesen működjön, az viszont reális cél lehet, hogy feladatait optimális költségráfordítással oldja meg. Ha ez a fejlesztő munka sikeresen folytatódik, Janza Károly szerint 1998-ig létrejöhet egy olyan rendszer, amely megteremti a közép- és hosszú távú tervezés lehetőségét a hadsereg gazdálkodásában. A honvédelmi gazdálkodás azonban erősen függ az ország gazdaságától, s ha a civilszférában nem lesz közégés hosszú távú tervezés, akkor a hadseregben is nehéz lesz ezt megvalósítani.

Logisztika mindig is létezett a magyar hadseregben, de más képe: “hadtápnak”, “anyagi-technikai biztosításnak” nevezték, és más volt a feladata is. Az új rendszer alapvetően a támadás helyett a védelmi feladatokra készülő hadsereg logisztikai támogatását szolgálja.

A honvédség logisztikusai a gazdaságos működés rendszerfeltételeit próbálják megteremteni, egyúttal arra is törekedve, hogy a sereg gazdálkodását és erőforrásait a piacgazdaság elvei alapján működő gazdasághoz illesszék. Ugyancsak a követelmények között szerepel, hogy az új szisztémában készülő védelmi tervek átláthatóvá és ellenőrizhetővé tegyék a hadsereget a civilszféra számára.

Az 57 éves Janza Károly – akinek apja 1956-ban honvédelmi miniszter volt – a katonai középiskola és a tiszti iskola elvégzése után a villamosmérnöki karon szerzett diplomát. Az egyetem után, katonai átvevőként találkozott először logisztikai problémákkal. 1977-ben az Országois Tervhivatalba került; 1984-ben tért vissza a honvédséghez, ahol altábornagyi rangig vitte. Négy évvel ezelőtt megalakította a Honvédelmi Minisztériumban a logisztikai programirodát, 1994-ben pedig – már helyettes államtitkárként – őt bízták meg a hadsereg modern logisztikai rendszerének kiépítésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik