Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt. vevője, a kaliforniai INC Pharmaceuticals Inc. október 10-én tulajdonába veszi a társaság nyilvános, egyfordulós pályázaton elnyert, 50,02 százaléknyi részvénycsomagját. A vevő által fizetett több mint 1,3 milliárd forintos vételár már be is folyt az ÁPV Rt.-hez. (A vagyonkezelő holding a vételárból 1,1 milliárd forintot elkülönít az rt. jogelődje által létesített hulladéklerakó megszüntetésére és a környezet rehabilitációjára.) A privatizációs szervezet még áprilisban írt ki pályázatot a társaság 2,43 milliárd forint névértékű pakettjére, amelynek nyertesét júniusban hirdették ki. A szakmai befektető pályázatában vállalta, hogy a tulajdonba lépésétől számított 90 napon belül 1,8 milliárd forinttal megemeli a cég jelenleg 4,86 milliárd forintos jegyzett tőkéjét. Ezzel részesedése 60 százalékra növekszik, az ÁPV Rt. tulajdoni hányada pedig 25 százalék plusz egy szavazatra csökken.
- 10:30 Hőkupolák ide vagy oda, Budapest tavasszal volt a legfurább
- 10:29 A világháborús jóvátétel kifizetésére szólította fel Németországot a lengyel elnök
- 10:27 Alföldi Róbert elmondta, miért hagyta ott A legjobb ajánlatot
- 10:07 „Nem akartam elhinni, hogy így úszik és aranyérmet nyerünk” – Kós örökké hálás lesz Miláknak, hogy vállalta a váltót
- 09:54 Lottón választanak ki 5000 aligátorvadászt Louisianában
- 09:48 Péntek este nagyinterjú Gulyás Mártonnal a 24.hu Youtube-csatornáján!
- 09:40 A távoltartási szabályok és a közlekedési bírságok szigorítását szorgalmazza a belügyminiszter
- 09:37 Hét körözött személy is felbukkant a II. kerületi lomtalanításon
- 09:36 A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyásával tovább épülhet Trump 400 millió dolláros bálterme
- 09:31 Nem normális, ha először mindenhol azt csekkoljuk, hol a mosdó
- 09:27 Új lakásépítési programot indít a kormány – itt vannak a részletek
- 09:15 Sok férfit érint, mégis hónapokig halogatják az orvosi kivizsgálást
- 09:04 Épphogy megműtötték, már a vébére koncentrál a nagyot eső Pogacar
- 09:04 Magyar Péter: Alig száz nap alatt a feladataink nagy részét megcsináltuk
- 08:59 Kukoricásban találták meg az eltűntként keresett, öngyilkossággal fenyegetőző 28 éves férfit – légi felvétel
- 06:20 Gyors változás áll be az időjárásban szeptember elsején
- 18:11 MTVA: A Fideszhez köthető politikus és üzletember, Várhegyi Attila irányította a valóságban a közmédiát
- 06:48 Villámárvíz a Grand Canyonban: több mint 80 embert mentettek ki, de egy személyt még keresnek
- 08:59 Kukoricásban találták meg az eltűntként keresett, öngyilkossággal fenyegetőző 28 éves férfit – légi felvétel
- 08:08 Ruff Bálinthoz került a korábban Rogán által felügyelt „szupertitkosszolgálat”
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert
- 19:51 Magyar Péter abban nem hibázott, hogy Unger Annára voksolt Ligeti Miklós helyett, de máshol mellényúlt – szakértők az NVVH vezetője körüli vitáról
- 08:17 Új kedvenc a Camp Nouban, ötöt vágva gázolta el ellenfelét a Barca
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 19:51 Zárug Péter Farkas: Facebook-kormányzás-e a Tiszáé? – Forradalmi kormányok első 100 napja a jogalkotás és kormányhatározatok tükrében
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
