A vártnál egymilliárd forinttal több adózott eredményre számít 1995-ben a Magyar Hitel Bank (MHB): az év első nyolc hónapjában a pénzintézet 3,4 milliárd forintos adózott eredményre tett szert, ami az év végére 5 milliárdra emelkedhet. Mindeközben lassan lezárul a bank portfóliójának megtisztítása, és a héten várhatóan értékesítik az MHB work-out cégében (Risk Kft.) elhelyezett utolsó – kétes és rossz követelésekből álló – eszközcsomagot is. Járai Zsigmond vezérigazgató szerint a pénzintézet lényegében tiszta lappal várhatja a küszöbönálló privatizációt. A Risk Kft. által értékesített követelésekből befolyó bevétel ugyan némileg elmarad a várakozásoktól, összességében azonban így is csak 4 milliárd forint körüli összeget kell majd lehívni az erre adott 5,6 milliárd forintos állami garanciából (Figyelő 1996/13. szám). Az augusztus végi adatok alapján egyébként az MHB nyeresége az év végére jelentősen meghaladja majd a korábban tervezettet, ennek oka elsősorban a hitelezési tevékenység – és ezen belül is a rövid távú hitelek – „felfutása”. A pénzintézet 86 milliárd forintos hitelállományán belül ezeknek a hiteleknek az együttes összege eléri a 30 milliárd forintot, szemben az év eleji 11–12 milliárddal. Gőzerővel folyik az MHB lakossági bankjának, a Népbank 2000-nek a létrehozása is. A jövő év elején 2 milliárd forint alaptőkével induló új pénzintézet alaptőkéjének felét már befizették.
- 21:29 Lemondott Pásztó polgármestere
- 21:22 A nagy visszatérés: újra José Mourinho a Real Madrid vezetőedzője
- 21:21 Szeptember végéig maradhat érvényben a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja
- 21:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.06.11.
- 21:03 A 2022-es vb megmutatta, merre tart a futball – az idei torna még tovább viheti ezt a forradalmat
- 21:02 Riasztani kellett a Gripeneket egy izraeli utasszállító miatt
- 20:48 Horváth Éva hazaköltözött, fiai továbbra is Balin járnak iskolába
- 20:40 Buda Péter lesz a kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetője
- 20:30 Vb-nyitómeccs: Mexikó – Dél-Afrika 1-0 (élő)
- 20:22 Áramütést szenvedett egy gyerek, aki egy vasúti szerelvényre mászott fel Várpalotán
- 19:59 Megjelent a mohácsi Duna-hídról szóló kormányhatározat
- 19:52 Vége van, kicsi: Lengyel Tamás ismét kormányinfót tart, most Paulina új klipjében
- 19:44 Tarr Zoltán bejelentette: teljesen újragondolják a könyvpiacot
- 19:03 Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész
- 19:01 Orbán kalapáccsal állt bele a NENYI-háborúba
- 15:27 Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul; Magyar Péter: Ez már szánalom kategória
- 12:39 Matolcsy György 170 millió forinttal távozott a jegybankból – belső vizsgálat indult
- 13:59 Hegedűs Zsolt válaszolt Takács Péternek: Mi nem az Orbán–Pintér–Takács programját követjük, mert az a hazugságok programja volt
- 12:19 Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
- 09:40 Kapitány István leváltotta az MFB-vezért, és új elnök-vezérigazgatót nevezett ki
- 07:59 Krausz Ferenc valójában sokkal nagyobb értékű, ezermilliárdos megállapodást írt alá Hankóval
- 15:57 Elkezdődött az El Niño
- 12:34 Takács Péter reagált Magyar Péter bejelentésére: „Egy kórházi klímarendszer nem olyan, mint a háztartási”
- 16:31 A Fidesz és a KDNP tiltakozik a Nemzeti hitvallás közintézményekből történő eltávolítása ellen
- 19:01 Orbán kalapáccsal állt bele a NENYI-háborúba
