Az Országgyűlés 1996. június 4-i ülésén elfogadta a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló 1996. évi LII. törvényt, amelynek 6., 8. és 10. §-a a környezetszennyezéssel kapcsolatos büntetésekkel foglalkozik. A 6. § bűncselekménynek minősíti, és három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja azt, aki a környezet valamely elemét károsítja vagy jelentős mértékben szennyezi, illetve magatartásával károsíthatja vagy jelentős mértékben szennyezheti.
Öt évig tartó szabadságvesztéssel sújtja azt, aki jelentős mértékű károsodást okoz, illetve magatartásával a környezetet jelentős mértékben károsíthatja. A 8. § öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki jogszabályban vagy hatósági határozatban megállapított kötelezettsége megszegésével gyűjt, tárol, kezel, elhelyez, illetve szállít valamilyen veszélyesnek minősített hulladékot.
A jogszabály egyik furcsasága, hogy nem kell bekövetkeznie a környezetszennyezésnek, illetve a környezetkárosításnak ahhoz, hogy valakit bűncselekménnyel vádoljanak és szabadságvesztéssel sújtsanak; az is elegendő, ha jogszabály vagy hatósági előírás megsértésével erre lehetőség nyílik. Az LII. számú törvény ráadásul nem definiálja a jelentős szennyezés, illetve a jelentős károsodás fogalmát. Ezért oly mértékű szubjektivitásra ad lehetőséget, ami több évig terjedő szabadságvesztések kiszabásakor megengedhetetlen.
Ennél súlyosabb visszásság, hogy az érvényben levő környezetvédelmi jogszabályok ellentmondanak a BTK-nak. Előbbiek ugyanis a környezeti elemek szennyezéséért, azaz a határértékek túllépéséért, illetve a hulladékkezelési normák megsértéséért nem szabadságvesztésre, hanem enyhébb büntetésre: különböző mértékű bírságok megfizetésére kötelezik az elkövetőt. Az 1996. szeptember 1-jén életbe lépett, a veszélyes hulladékokról szóló 102/1996. (VII. 12.) sz. kormányrendelet 40. §-ának 10.b szakasza szerint 50 ezer forint pénzbírsággal sújtandó az, aki a veszélyes hulladékok gyűjtésére, tárolására stb. vonatkozó rendelkezéseket megsérti.
