A Ganz Danubius Balatonfüredi Hajógyár Rt. ötéves felszámolása ért véget idén májusban azzal, hogy a vállalat a megmaradt megrendelők egyikének, a Termelés Logistic Centrum Kft.-nek (TLC) százszázalékos tulajdonába került. Nem felel meg tehát a valóságnak az a hír, amely a Magyar Távirati Iroda közlése alapján – más lapok mellett – múlt heti számunkban is megjelent, s mely szerint a vásárló egy másik megrendelő, az Orenstein Koppel lett volna. A Figyelő információja szerint a tényleges vevő, a Magyarországon már több éve jelen lévő TLC a Németország egyik legnagyobb építőipari gépeket gyártó vállalkozásának számító Sennenbogen vállalatcsoport érdekeltsége. Az új hajógyári tulajdonos fejleszteni kíván, munkásokat toboroz. Tervei között szerepel, hogy az acélszerkezetek, földmunkagépek részegységeinek gyártásán túl ezentúl vitorláshajó-testek készítését is vállalják, illetve a füredi kikötő üzemeltetésében is részt kívánnak venni.
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
- 03:38 Feczkó Tamás a Kecskemét elleni vereségről: Magunkat végeztük ki
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 05:00 Megválasztották az ország legjobb fermentált ételeit
- 16:20 HVG: A BYD egyelőre nem kapta meg a Szijjártó által ígért munkahelyteremtési támogatást
- 16:07 Ókovács Szilveszter reagált a menesztése hírére
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
- 18:03 Bár Trump nem lesz a szavazólapon, mégis róla dönt Amerika – mi az a félidős választás, és most miért különösen fontos?
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
