Gazdaság

TELEFONKÁRTYA-ÜZLET – Egymillió aranykártya eladása a tét

A telefonkártya nemcsak telefonálásra való. Reklámhordozó is és milliók gyűjtőszenvedélyének tárgya. A legújabb őrület, az arany telefonkártya-akció tétje a Matáv számára az, hogy meg tudja-e növelni a 120 egységes telefonkártyák forgalmát. A játékban egymillió kártya vesz részt.

A Matáv már öt évvel ezelőtt, első kártyái kibocsátásakor felismerte, hogy a plasztiklapok reklámhordozók is, és mint ilyenek, pluszbevételt hozhatnak a cégnek. Néhány hónappal később reagálni tudtak az országban szinte azonnal fellángoló gyűjtőszenvedélyre. Ma már ötezer gyűjtőt tartanak nyilván (számuk tavaly kétezerrel gyarapodott). Kiszolgálásukat az elmúlt évben sikerült megoldani. Az érdeklődők, a telefonkártya-gyűjtő klubok tagjai, a hazai és külföldi neveket tartalmazó címlistákon szereplők, valamint a külföldi szaklapok információs anyagokat, megrendelőlapokat kapnak a Matáv újdonságairól, és kinyomtatták az első magyar telefonkártya-katalógust is. (Ez egyébként már elfogyott; a felfrissített, bővített változatot néhány hónap múlva hozzák forgalomba.)

A gyűjtők szempontjából az elmúlt fél év egyik legjelentősebb eseménye az OTP-kártya 25 ezer példányának bezúzása volt. E telefonkártya évekkel ezelőtt készült, ám nem bocsátották kereskedelmi forgalomba. Néhány utcára került példánya csillagászati áron, 40-50 ezer forintért cserélt gazdát az elmúlt időszakban. Mivel időközben a kártya technikailag elavult, a Matáv úgy döntött, az elkészült 30 ezer példány nagy részét megsemmisíti, a maradékot pedig 3500 forintos áron eladja. Az 5000 forgalomba hozott plasztiklapot azóta is keresik az érdeklődők.

Az idén bocsátották ki a Matáv tavaly bevezetett új szolgáltatásait, például a zöldszámot és az ISDN-t reklámozó telefonkártyákat. Ezek között kifejezetten a gyűjtők igényeit elégítheti ki a cég új imázsához tartozó “Halló” szlogen óriásplakátjának telefonkártyán megjelentetett változata, amelyet mindössze 4000 példányban gyártattak le.

Mindezeken túl folytatják korábbi sorozataik előállítását is. Nem csökken a reklámkártyák kibocsátása iránti kereslet, és több kisebb-nagyobb cég ad ki – a Matávval együttműködve – magánkiadásban telefonkártyákat. (Az ügy iránt érdeklődők figyelmét fel kell hívni arra, hogy ez nem egyszerű üzlet. Többmillió forintos beruházást igényel, és a siker nem garantált, hiszen a gyűjtők vásárlókedve és -ereje határozza meg, mennyit lehet eladni egy-egy kártyasorozatból.)

Kerkuska Sándor, a telefonkártya-üzletág vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a legújabb aranykártya-játék akció egy magánember ötlete alapján indul. Ez a Centrum Áruházak Rt., a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., a Magyar Hírlap és a Matáv Rt. közös játéka. Szervezéséhez az első negyedév végén kezdtek hozzá. Először tisztázni kellett, hogy az ötletadó milyen feltételekkel adja át a játékszabályokat. Ezután kezdődött az egyeztetés a résztvevők között. Nyilvánvalóan minden résztvevő imázsjavító lehetőséget lát az akcióban, közvetve vagy közvetlenül forgalma bővülését várja az aranykártyáktól. A Matáv a 120 egységes kártyák eladásának növekedését szeretné elérni, ehhez tartja jó segédeszköznek a játékot. Ami a befektetéseket illeti, a kártyák művészeti tervezésén és gyártásán túl különleges kínáló eszközöket (dobozokat, tokokat) is el kellett készíttetniük, és a forgalmazóval is szerződniük kellett. Az aranykártya árkedvezményt hozhat a vásárlónak a Centrum áruházakban és többféle nyerési esélyt; a fődíj az aranyból készült telefonkártya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik