Gazdaság

TŐZSDÉN KÍVÜL

A bankok közül az MKB részvényeinek a legmagasabb, s egyre emelkedő az árfolyama – a tőzsdén kívüli kereskedelemben.

A Budapesti Értéktőzsdén ugyanis egyelőre hiába keressük a bank papírjait. Az új tulajdonosok 1994-es megjelenésük óta egyszer sem zárkóztak el a későbbi tőzsdei bevezetéstől – állítja Erdei Tamás. A vezetőséggel közösen azonban úgy vélik, hogy először fejeződjön be a privatizáció, a bank legyen sikeres, s ha tartósan jó üzleti eredményeket mutat fel, valamint a magyar tőzsdén a likviditási helyzet is megfelelő, akkor a tőzsdei bevezetés “megfontolás tárgyát képezheti”. Ám egy társaság általában akkor vezeti be részvényeit a tőzsdére, ha a tőkéjét növelni kívánja. Jelenleg pedig az MKB úgymond túltőkésített, hiszen tőke-megfelelési mutatója a hatályos pénzintézeti törvényben előírt 8 százalékkal szemben 19 százalék körül van. Erdei Tamás szerint a tőzsdei bevezetés akkor merül fel majd komolyan, ha egyrészt továbbra is nyereségesen működnek, másrészt, ha oly mértékben növekedésnek indul a bank, hogy pótlólagos tőkére lesz szüksége. Akkor kell eldönteniük a tulajdonosoknak, hogy önmaguk kívánják-e a szükséges összeget előteremteni, vagy külső forrás után néznek. Mindenesetre rövid távon ez a dilemma valószínűleg nem kerül napirendre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik