Gazdaság

TVK-KIBOCSÁTÁS – Szabad vegyérték

A Tiszai Vegyi Kombinát Rt. részvényeinek 1350 forintos árfolyamon történő nyilvános kibocsátása előtt úgy tűnik, a papírok árfolyamát rövid távon a felfokozott várakozások és a nemzetközi tőkepiacok hangulata, később a társaság teljesítménye határozhatja meg.

A “nagy harapásban” reménykedőknek egyelőre úgy tűnik, az árfolyamok tekintetében nagyon nem is kell csalatkozniuk. Ezen a héten, közvetlenül az intézményi jegyzés lezárása után már 1500 forint körüli üzletkötésekről lehetett hallani. A kül- és belföldről érkezett, a kibocsátott mennyiséget többszörösen meghaladó jegyzési igények is azt mutatják, a részvényekre a tőzsdei bevezetés után masszív kereslet lesz. Ráadásul az intézmények számára az allokációt lebonyolító CS First Boston Budapest Rt., Postabank Értékpapír és Befektetési Rt., ÁPV Rt. hármasfogat, amint az a belföldi nyilvános kibocsátást beharangozó sajtótájékoztatón kiderült, gondosan ügyelt arra, hogy lehetőleg “minőségi” befektetőknek jusson csak TVK-részvény. A hírek szerint egyébként még ez a kör sem részesült százszázalékos kielégítésben, a piaci pletykák szerint 60-70 százalék körüli allokációval csak az A kategóriás belföldi intézmények dicsekedhetnek, de a minősítési kategóriában lejjebb került befektetőknek ennél jóval alacsonyabb, 10-20 százalékos aránnyal kellett megelégedniük. A 15,5 milliárd forintos intézményi csomagnak egyébként mintegy 20 százaléka maradt itthon, a benyújtott névértéken 5 milliárd forintnyi igényre ennyit allokáltak a belföldi befektetők részére. Az elkövetkező hetek áralakulására jótékonyan hathat, hogy a rövid távú spekulánsokat gyakorlatilag a kibocsátás szervezői kiallokálták, így az ő kezükbe csak minimális eladásra váró papír került.

A nyilvános jegyzés során papírokat vásárló kisbefektetők tisztes hasznát két dolog veszélyezteti leginkább. Az egyik technikai, hiszen a négynapos, korábban nem lezárható jegyzés várhatóan hatalmas túligényléssel zárul, így az osztás során egy személynek néhány tízezer forintnyi papírnál valószínűleg nem jut több. A másik ennél sokkal nehezebben felmérhető, a hét elején ugyanis a világ csaknem valamennyi tőzsdéjén, a múlt pénteki New York-i nagy árfolyamesés után zuhanni kezdtek a részvényárak. Ha a folyamat túllép egy egyszerű korrekción, az sem a Budapesti Értéktőzsdének, sem a TVK- részvények debütálásának nem ígér kedvező klímát.

A nemzetközi és hazai befektetési hangulaton túl a papírok árfolyamát nyilvánvalóan a TVK teljesítménye befolyásolja majd jelentősen. Várhegyi Miklós a társaság vezérigazgatója egyébként kedvező féléves eredményekről számolt be. Az előzetes számítások alapján a TVK az idei első hat hónapot 32,5 milliárd forintos árbevétellel és hatmilliárd forintot meghaladó eredménnyel zárta és a menedzsment az idei esztendőre összesen 63 milliárd forintos árbevételre, valamint 10,5-11 milliárd forint adózás előtti nyereségre számít. Az 1350 forintos kibocsátási árral és az idei tervezett eredménnyel számolva tehát a TVK mintegy 3,8-as P/E mutatóval kerül a piacra, ami csaknem hajszálra megegyezik a tőzsdén már jegyzett másik vegyipari társaság, a BorsodChem Rt. 2800 forintos áron számított P/E értékével.

A jövőre nézve egyébként valószínűleg az elemzők kedvelt grafikonjai közé tartoznak majd a TVK három fő termékcsaládjának, az LDPE – kissűrűségű polietilén, a HDPE – nagysűrűségű polietilén – , és a polipropilén termékek áralakulását jelző görbék. A társaság nyereségességét döntően befolyásoló világpiaci árak egyébként a múlt év végén kétéves mélypontjukra zuhantak, azóta egészen júliusig újra egyenletesen növekednek. A Figyelő kérdésére Várhegyi Miklós némi jövőbe nézésre is vállalkozott, miszerint az év második felében a TVK a mostani árszint stabilizálódására számít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik