Budapesti képviseletének megnyitásával a német DG Bank elsősorban export- és importfinanszírozásokat közvetít majd, illetve a külkereskedelmi fizetések intézésében, valamint a nemzetközi kapcsolatok finanszírozásában vesz támogatólag részt. Ezenkívül tanácsadóként rendelkezésére áll magyarországi német leányvállalatok, illetve németországi üzleti kapcsolatokat ápoló magyar ügyfelek számára. Ezen szolgáltatásait a bank budapesti képviselete – mint helyi összekötő – valamennyi német hitelszövetkezetnek, különösen azok középvállalkozású ügyfeleinek kínálja. Mint Nádasdy László, a DG Bank magyarországi képviselője a múlt heti hivatalos megnyitón hangsúlyozta: folyamatos tájékoztatást szeretnének nyújtani a magyarországi beruházási lehetőségekről, továbbá tanácsadással kívánják segíteni a vegyes vállalati befektetéseket. A frankfurti székhelyű DG Bank a szövetkezetek csúcshitelintézeteként 290 milliárd márkás mérlegfőösszegével, 300 milliárd márkát meghaladó üzleti tevékenységével és több mint 10 ezer alkalmazottjával Németország tíz legnagyobb bankjának egyike. 1995 első felében a londoni, New York-i, tokiói és hongkongi fiókok a DG Bank céltartalék előtti eredményének 12,6 százalékát tették ki. A budapesti előtt 1995 júniusában Sanghajban, idén januárban Varsóban, februárban pedig Bombayben kezdte meg tevékenységét egy-egy képviselet, míg a közeljövőben továbbiak megnyitását tervezik Prágában és Johannesburgban.
- 23:51 A közönségkedvenc is fejet hajtott, új győztese van a Hungarian Darts Trophynak
- 22:16 „Meg kell állnom, hogy rendbe jöjjek” – mondta Fucsovics, miután kiesett a US Open első fordulójában
- 21:57 Napi hírösszefoglaló: 2026.08.30.
- 21:53 A Vidi edzője szerint nem edzőkérdés, hogy sorra veszítik el a hajrában a meccseket
- 21:39 Magyar Péter: minden időközin az általunk támogatott jelölt nyert
- 20:55 Belefért a kihagyott tizenegyes, elverte az éllovas Felcsútot a Fradi
- 20:31 Béremelés vagy sztrájk: tisztázást vár a PDSZ az oktatási minisztertől a tanévkezdésig
- 20:13 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Horvátországban, a Krk szigeten, és melyik programot nem érdemes kihagyni?
- 19:56 Hősiesen tartotta magát a Szeged, de egy pillanatig nem forgott veszélyben a Veszprém kupagyőzelme
- 19:52 Maszkban, baseballütővel támadt rá több emberre egy férfi Budapesten
- 19:28 Unger Anna: szeptember végén indulhat a nyomozás, már az is megvan, melyik üggyel
- 19:25 Olyan részeg volt, hogy semmire nem emlékszik, állítja a kisrepülőt elkötő 24 éves férfi
- 18:58 Jön a poloskaszezon: így nem lepik el a házat
- 18:57 30 perc elég volt a Real Madridnak, hogy lerendezze ellenfelét
- 18:54 Meghalt a debreceni késelés egyik áldozata
- 09:17 Márki-Zay Péter: Magyar Péter soha nem ment ennyire szembe a választói akaratával
- 20:13 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Horvátországban, a Krk szigeten, és melyik programot nem érdemes kihagyni?
- 10:45 Izland nemet mondott az EU-ra
- 18:31 Dulakodásig fajult egy vita Ausztria legmagasabb csúcsán, a rendőrség is nyomoz
- 13:02 Nepáli–tibeti villámáradás: hiába szólnak a hírek négy eltűnt magyarról, a külügy csak háromról tud
- 14:00 A nyakunkba liheg a mögöttünk álló a pénztárnál, a másik meg kihangosítva telefonál a buszon – tényleg romlik a térbeli tudatosságunk?
- 19:52 Maszkban, baseballütővel támadt rá több emberre egy férfi Budapesten
- 10:19 Már több mint 750 halálos áldozata van a nepáli–tibeti villámáradásnak, nehezen jutnak el a helyszínre a segélyek is – galéria
- 14:31 Két fiatalt késelt meg egy férfi Debrecenben
- 16:39 Semjén Zsolt: Senki ne gondolja, hogy a jelenlegi kormány szuverén
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
