A kelet- és közép-európai országokat ma még mindig az állami bankok dominanciája „kísérti”, jóllehet a bankkonszolidációs megközelítés szükségszerűen privatizációval ér véget. Pontosan ez az a lépés, aminek a megtétele a legtöbb bank esetében, ha nem is kétséges, de homályos. Azért a világbanki szerzők azt is megjegyzik, hogy a privatizáció minden gazdasági és politikai nehézsége közepette, valamint a készpénzes értékesítés ritka volta mellett összesen hat magyar és lengyel nagybank immáron gazdát cserélt. Időközben azonban az efféle privatizáció lehetőségei beszűkültek, ami részben a helyi értékpapírpiac milyenségéből fakad: egyrészt kis súlyt képviselnek, másrészt jelenleg is a bankrészvények az uralkodók. A külföldi kereskedelmi bankok érdeklődése még a tőkeinjekciókkal megerősített bankok iránt is csekély, erős visszatartó erők a hitelportfóliók felmérésének és a bankok integrálásának nehézségei. Többnyire problémás az árazás, mely az értékesítési módszer kiválasztásával együtt a már meglévő politikai aggodalmakat súlyosbítja, kiváltképp ha a potenciális vevő külföldi. Az viszont, hogy a kérő hazai legyen, a helyi tőkepiacok kiforratlansága és a szakértelem hiánya miatt, szinte kizárt.
