Gazdaság

LAKOSSÁGI PANASZOK NYOMÁBAN – Rádiótelefon a villanydróton

A Matáv és a Motorola szerződése értelmében az amerikai cég szállítja a Matáv részére a fix telepítésű rádiótelefon-rendszer (RLL) kiépítéséhez szükséges berendezéseket. A szerződéskötés óta gyakorlatilag egy év telt el, s elmondható, hogy a rendszer ma már működik.

A szállítási jogot tenderen nyert Motorolának az 1995-1997 közötti időszakon belül összesen 200 ezer állomás telepítését kell lehetővé tennie. Ebből 1995 végére az amerikai cégnek 26 ezer állomást kellett volna üzembe helyeznie. Jóllehet, a megrendelő ezt az igényt 15 ezerre mérsékelte, a Motorolának ezt sem sikerült teljesítenie – nyilatkozta Kővári József, a Matáv beruházási irodájának igazgatóhelyettese. A cégnek valószínűleg nem sikerült pontosan felmérnie, ténylegesen mekkora munkát jelent a rendszer megvalósítása. Tavaly év végén azt az ígéretet kapta a Matáv, hogy az elmaradásokat a Motorola 1996 első félévéig pótolja, így a bekapcsolt RLL-állomások száma 57 ezer lesz. A cég ígéretét beváltotta, úgyhogy tartható lesz az ez évre tervezett mintegy 108 ezer előfizető-bekapcsolási szám is. Voltak olyan területek az országban, amelyek az RLL bevezetése szempontjából előnyt élveztek. Az elsődleges cél az volt, hogy a szolgáltatási területeken található, a debreceni igazgatóság, valamint a kaposvári primer körzet területén lévő manuális központokat RLL-lel váltsák ki. Mivel a Motorola az idén növelni tudta szállítói kapacitását, ez a terv június végéig megvalósulhatott.

Az RLL-lel kapcsolatos minőségi kifogásokról Kővári József annyit mondott, hogy a lefedettséget illető panaszok elsősorban a városi előfizetők részéről érkeztek. Nem tagadta, valóban előfordul, hogy az ügyfél lakásában nem elegendő a térerő a tökéletes vételhez, ez esetben azonban kérésre külső antennát biztosít a Matáv, amely megoldja a problémát. Egyes állítások szerint az adó körüli sugárzás betegséget okoz. Az igazgatóhelyettes hangsúlyozta: “Mind a tervezés, mind a megvalósítás fázisában kikérjük a Joliot Curie Sugárbiológiai Intézet szakvéleményét a telepítéssel kapcsolatban. Eddig még sosem kaptunk negatív minősítést.” Mint mondta, a következő leggyakoribb felvetés a készülék áramfogyasztásához kötődik. Többen nehezményezték, hogy a berendezés megnöveli a villanyszámlát, és azt szeretnék, hogy ezeket a többletköltségeket a Matáv ellentételezze. Jelenleg a Matáv marketingvezérigazgató-helyettese foglalkozik a kérdéssel, melyben valószínűleg nemsokára döntés születik. A Matáv mérései alapján egyébként havonta 50-100 forint többletfogyasztásról van csupán szó. Azok pedig, akiknek különösen fontos a telefon használata, lehet, hogy akkumulátort kapnak majd – egyelőre még ez sincs eldöntve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik