Az eddigi kétszeresére, egymilliárd forintra emeli alaptőkéjét a Porsche Bank Hungaria Rt. – határozott a bank közgyűlése, amelyen egyúttal az új igazgatóság is mandátumot kapott. A két évvel ezelőtt a salzburgi Porsche Bank Ausztria AG tulajdonaként alakult bankot ezután Szőke Miklós elnök-vezérigazgató irányítja, aki az elmúlt öt évben az ÁFI Rt.-nél töltötte be ugyanezt a posztot. A gépkocsivásárláshoz – tavaly éppen 3900 autóéhoz – nyújtott hitelekre „szakosított” pénzintézet 1995-ben 2 millió forintos adózott eredmény ért el, mérlegfőösszege pedig meghaladta a 7,8 milliárd forintot. A társaság az elkövetkezendő egy évben teljes körű szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankká kíván válni.
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 16:06 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 17:12 Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
