Gazdaság

A Mol Rt. helyzete: Csőbe húzva

(Figyelő, 1996/18. szám)

Az IKM Sajtó- és Tájékoztatási Főosztálya aláírásával jelent meg a Figyelő május 16-i számában az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium véleménye a lap egy korábbi, a Mol Rt. gázüzletével foglalkozó összeállításával kapcsolatosan.

Az IKM közleménye korrekten összefoglalja a Mol Rt. földgázpiaci helyzetét, és az ismertetett tények, egy kivétellel, pontosan meg is felelnek a valós helyzetnek. Amivel vitatkoznunk kell, az a következő megállapítás: “… a Mol Rt. képviselői 1995 tavaszán – egyébként erre való felhatalmazás nélkül – lemondtak a szóban forgó 10 éves opciós gázmennyiség importálásáról a Panrusgaz javára”. Ez az IKM következtetése.

Ezzel szemben a tények:

1. A Gázexport és a Panrusgaz Rt. közötti szerződést 1994. április 14-én kötötték.

2. A jamburgi szerződés magyar kedvezményezettjének megváltoztatására (azaz a szerződések átruházására a Mineralimpex Rt.-től a Mol Rt.-re) 1995. június 1-jei hatállyal került sor.

3. Az átruházó döntés bejelentése előtt 1995. május 5-én Moszkvában volt egy megbeszélés, amelyen a Gázexport, a Panrusgaz és a Mineralimpex képviselőin kívül részt vett a Mol Rt. képviselője is. Ezen a megbeszélésen az orosz fél vetette fel az opciós jog Panrusgázra való átruházásának kérdését. A Mol Rt. képviselője a tárgyaláson annak a véleményének adott hangot, hogy ha a Gázprom garanciavállalása mellett létrejön egy Magyarország számára előnyös, kedvező árkondíciókon nyugvó, hosszú távú gázszállítási szerződés, akkor tárgyalhatónak tartja az opciós gázszállítások beépítését ebbe a szerződésbe.

4. A hosszú távú földgázszállítási szerződés előkészítését célzó tárgyalások a mai napig nem fejeződtek be, éppen a szerződéses árra és a volumenekre vonatkozó megállapodás hiányában.

A Mol Rt. álláspontja: amíg kormányzati felhatalmazás alapján ellátási felelősséget visel az ország gázellátásáért, fenntartja igényét a jamburgi szerződés opciós jogára, annak érdekében, hogy a folyamatban lévő, 2010-ig szóló gázszállítási szerződést a lehető legkedvezőbb feltételek mellett köthesse meg orosz partnerével.

Álláspontunkat egyébként egy korábbi, 1996. január 15-én kelt levélben már jeleztük az IKM vezetésének, amelyben leszögeztük: a Mol Rt. az opciós jogról közvetlenül kíván a Gázexporttal tárgyalni, s a fentiek alapján kérni fogjuk a kormányzatot, jelölje ki a Mol Rt.-t az opciós jogról folytatandó tárgyalásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik