Az idén nem lesz sem alaptőke-emelés, sem osztalékfizetés, csak vezérmenesztés az Antenna Hungária Rt.-nél. Az alaptőke-emelést a cég múlt heti közgyűlésén a főrészvényes ÁPV Rt. indoklás nélkül szavazta le. Elmaradása nemcsak azért nagy érvágás a cég számára, mert emiatt nem fizetnek osztalékot a kisrészvényeseknek, hanem azért is, mert tetemes hitel felvételére szorítja a társaságot. A 264 millió forint adózott eredménnyel zárt 1995-ös esztendő után valószínűleg jó néhány szűkösebb következik. A médiatörvényből fakadó kötelezettségekkel együtt a társaságnak várhatóan 5,6 milliárd forintot kell majd beruházásokra fordítania, ami nagyságrendekkel haladja meg az előző évi hasonló kiadásokat. A hitelfelvételi kényszer miatt az idén a cégnél csupán 4 millió forintnyi adózott nyereséggel kalkulálnak. A jelenlegi vezetőséggel elégedetlen főtulajdonos javaslatára a közgyűlést elnapolták. Az ÁPV Rt. azt már eldöntötte, kit nem akar látni a cég élén (például a vezérigazgatót, akit egyébként alig több mint egy esztendeje éppen az állami holding illetékesei tartottak e beosztásra a legalkalmasabbnak). Azt viszont a főtulajdonos egyelőre nem határozta el, kit (vagy kiket) jelöl utódnak. Erről a május 31-ére elnapolt közgyűlésen szavaztatja meg a kisrészvényeseket.
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 15:09 Michael Mann véletlenül lábon lőtte magát, kórházba szállították a rendezőt
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 14:45 Lisszabonban is összefeszültek a lakhatási válság miatt tüntetők a rendőrökkel
- 14:43 Megmentenék a Palatinus-tavat, munkacsoportot alakítanak Radnai Márkék
- 14:35 Saly Noémi: ’56-ban kiderült, hogy a magyar ember mégiscsak tisztességes
- 14:09 Gyűlnek a gondok a Bayernnél: három müncheni játékos is megsérült a rangadón, egyiküket már meg is műtötték
- 14:02 Meghalt Sárközi Lajos, a Kalapács zenekar gitárosa
- 13:34 Kreml: Európa jelenlegi hozzáállása mellett haszontalan lenne részt vennie a tárgyalásokon
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 13:19 Trump, Lula és az Aranylabda
- 12:39 Rendszeres humanitárius együttműködésről állapodtak meg az ukránok és az oroszok
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 12:03 Vinícius lett az arca a Real Madrid problémáinak, pedig nem ő okozta azokat
- 07:37 Romjaiban is odavonzaná a neonácikat Hitler porig égett Sasfészke
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 10:11 Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Aleksandar Vucic bizalmasát
- 07:05 Ma még lesz pár óra napsütés, aztán fordulat jön az időjárásban
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 09:36 Tíz balatoni vasútállomás felújítását indítják el Vitézyék
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
