Bábolna elődjét II. József császár alapította 1789-ben azzal a céllal, hogy az akkoriban nem túl sikeres császári hadsereget megfelelő lovakkal lássa el. A katonai kudarcok okát ugyanis a lovak fordulékonyságában látták. Így kezdődött a Shagya hadiménes-alapítás. A bábolnai mintatelep a két világháború között is reflektorfényben élt, és azóta is megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik vele a mindenkori hatalom. A nagygazdaság 1867-ben került az akkori Földművelésügyi Minisztérium kezelésébe. Feladata azóta az agrártermelés fejlesztése, bemutatása, az élenjáró eljárások meghonosítása, elterjesztése. Újabb fejezet kezdődött Bábolna történetében az 1960-as években, Burgert Róbert tevékenységével, a nagyüzemi mezőgazdaság térhódításával. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát 1991-ben alakult át részvénytársasággá, és megkezdődött a privatizáció előkészítése. Az ÁV Rt. döntése szerint a csaknem száz százalékban állami Bábolna Rt. 51 százalékig tartósan állami tulajdonban marad mint a korszerű termelési eljárások meghonosítója, értékes genetikai kincs fenntartója.
- 06:50 Szatyorban raktak ki négy kutyakölyköt, terápiás kutya lehet belőlük
- 06:24 Nyárias lesz a szombat, szeles a vasárnap
- 06:19 Kétszer is megbüntették ittas vezetésért, pedig sosem iszik alkoholt
- 05:40 Unokatestvére mérgezhette meg a fiatal magyar királyt
- 05:30 Próbáld ki a nagy filmes sportkvízt!
- 05:25 Ebben a kvízben csak virágokat kell felismerni képek alapján, de most nehezítettünk – II. felvonás
- 05:10 19 méteres óriáspolipokat fedeztek fel Japánban
- 05:00 Kvíz gasztroszakértőknek: mind a 10 konyhai eszközt felismered?
- 04:40 Furcsa szokást figyeltek meg a gyorskaján élő gibraltári makákóknál
- 04:10 „A jövőnk foroghat kockán” – hamarosan megjelenhet az evolúció a mesterséges intelligenciánál
- 03:33 Őrülten nagy KO a Premier League-ben, ilyen kezdésre aligha számított bárki
- 23:10 Real-blama a bajnokságban: kézben volt a meccs, mégsem lett meg a győzelem
- 22:24 Schäfer csapata sorra nyeli a gyomrosokat és még mindig nem lehet nyugodt
- 22:04 Nagy Ervin úgy tudja, hogy taxival vitték el az iváncsai akkugyárban kitört tűz sérültjeit
- 06:00 Magyarország kincsei: Fejér vármegye bakancslistás látnivalói
- 14:23 Polgár Tünde a Magyar Pétert becézgető kommentelőknek: Nem, neked ő nem Peti
- 22:04 Nagy Ervin úgy tudja, hogy taxival vitték el az iváncsai akkugyárban kitört tűz sérültjeit
- 21:31 Bukása után térdsérüléssel kezelték, napokkal később meghalt a kerékpárversenyző
- 15:31 „Elérték a céljukat” – Szily Nóra sokat sírt a Magyar Péterrel készült interjúja után
- 15:03 Letartóztattak két embert az Orbán Viktor öccsét érintő vendégmunkás-ügyben
- 19:03 Olyan lépésre készül Elon Musk, ami a Föld első billiomosává teheti
- 16:54 Bódis Kriszta a társadalompolitikai koordinációért fog felelni a Miniszterelnökségen
- 12:57 Török Gábor „Fidesz lightot” lát, és elképzelhetőnek tartja, hogy gyakran cserélődnek majd a Tisza-kormány miniszterei
- 20:02 Orosz vadászgépeket fogott el a lengyel légierő a Balti-tenger felett
- 14:00 Navracsics szerint ő sohasem volt úgy részese a NER-nek, mint Magyar Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
