Gazdaság

BORSODCHEM: REKORDNYERESÉG

Sikeresnek bizonyult a BorsodChem Rt. tőkepiacon keresztül végrehajtott privatizációja, amihez az EBRD 20 millió dolláros tőkeemeléssel járult hozzá azután, hogy az ÁPV Rt. részesedése 19,8 százalékra csökkent – hangzott el a társaság múlt heti közgyűlésén. A 24,5 milliárd forintos mérlegfőösszeg tavaly 7,5 milliárdos adózás előtti eredménnyel párosult, ami 5,5 milliárddal volt több az előző évinél. (A közgyűlés elfogadta, hogy a 6,15 milliárdos konszolidált adózott eredmény teljes mértékben eredménytartalékba kerüljön.) Az ugyancsak rekordnak számító 36,5 milliárd forintos árbevétel (amelyből 20 milliárdot hozott az export) az 1994-esnél 67 százalékkal volt magasabb. A cég az idén 4,5 milliárdot költ beruházásokra, amiből 3,5 milliárdot kapacitásbővítésre, 1 milliárdot pedig minőségi, biztonsági és környezetvédelmi fejlesztésekre fordítanak. Az idei célok közül kiemelkedik Kelet- és Közép-Európa műanyag alapanyag-piacának meghódítása: a cég azt szeretné elérni, hogy exportbevételeinek 35 százaléka ebből a térségből származzon. A termelékenységi mutató egy főre vetített értékét a tavalyi 124 ezer márkáról az idén 130 ezer márkára kívánják növelni, miközben a dolgozók létszámát fokozatosan csökkentik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik