Minden eddiginél jobb évet zárt a Richter Gedeon Vegyészetigyár Rt. A rekordbevétel mellett az adózás előtti eredmény is csúcsot döntött: a 7,9 milliárd forintos nyereség 84 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A múlt heti közgyűlés elfogadta, hogy az elsőbbségi részvényekre névértékre vetítve 12 százalékos, a törzsrészvényekre pedig 10 százalékos osztalékot fizessenek, összesen 89 millió, illetve 1 milliárd 677 millió forint értékben. Biztatóan indult a cégnél az idei esztendő is: az első negyedév 9 milliárd forintos árbevétele közel másfélszerese a tavalyi hasonló időszakénak. A három hónap alatt elért adózás előtti eredmény 3,2 milliárd forintot tett ki, szemben a tavalyi 2,2 milliárddal.
- 03:39 Négygólos hátrányból felállva egyenlítettek a 97. percben, mégis kikaptak
- 23:18 Vinícius gólt lőtt Gulácsinak, de a játékvezető nem adta meg, sőt inkább ki is állította
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 21:47 A Vasas a 85., a Fradi a 92. percben bukta el a győzelmet, a Paks nem követte a példát
- 21:41 Schóbert Lara nem jutott tovább a Megasztárban – így énekelt
- 21:37 Prágában folyóba zuhant egy rendőrautó, egy futó ugrott a vízbe segíteni
- 21:15 Tóth Gabi fellépése miatt bejelentést tesz az Állami Számvevőszéknél Zugló polgármestere
- 21:05 A nap legfontosabb hírei - 2026. 10. 10.
- 20:52 A második percben meglőtte első barcelonai gólját Anthony Gordon
- 20:32 „A férfi áldozatok sokszor megkapják, hogy oldják csak meg egyedül” – egy exszervező a BDSM-szcéna bántalmazásairól
- 20:30 Egy budapesti éttermet nevezett meg Florence Pugh, amikor a kedvencéről kérdezték
- 20:27 Az Arsenal hátrányból fordított, a Chelsea percek alatt tarolt, az MU a végén szúrta el
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
- 19:53 Meghalt a férfi, aki bement a tigrisek kifutójába egy angliai vadasparkban
- 19:43 Nagy Ervin a régi viszonyukra való tekintettel földmutyistáknak titulálta Rákayt
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 19:43 Nagy Ervin a régi viszonyukra való tekintettel földmutyistáknak titulálta Rákayt
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 12:21 Tízpontos javaslatcsomagot készített elő az SNI-s gyerekek fejlesztésére az oktatási minisztérium
- 15:02 Tanács Zoltán újabb feljelentést tett, most 20 milliárd értékű informatikai szerződésről
- 20:32 „A férfi áldozatok sokszor megkapják, hogy oldják csak meg egyedül” – egy exszervező a BDSM-szcéna bántalmazásairól
- 19:53 Meghalt a férfi, aki bement a tigrisek kifutójába egy angliai vadasparkban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
