Gazdaság

TÁRGYALÁSOK A NÉMET HITELRŐL – Nyári start

A frankfurti Kreditanstalt für Wiederaufbau nevű pénzintézet közvetítésével hamarosan a magyar vállalkozókhoz kerülhetnek az egymilliárd márkás német kölcsön első keretösszegei. A hitelezés egyidejűleg három területen indul meg.

A német hitelből – amelynek felét a szövetségiek adják, másik felén Bajorország és Baden-Württemberg tartomány osztozik – egy 50 millió márkás konstrukció a kis- és középvállalkozások kedvezményes finanszírozását szolgálja. Az önkormányzati (kommunális) infrastruktúra fejlesztési programja a tervek szerint 60-70, a panelépületek energiarendszerének racionalizálása pedig 30 millió márka hitelkeretre számíthat.

A kis- és középvállalkozások termelő ipari beruházásokra, új piacképes termékek és szolgáltatások létrehozására, új technológiák bevezetésére, átvételére, szerkezet-átalakításra, privatizációs és infrastrukturális célokra fordíthatják hitelkeretüket. A főként fejlesztéseket előmozdító konstrukcióhoz legfeljebb 30 százalék tartós forgóeszköz-finanszírozás is kapcsolódhat. Olyan cégek kaphatnak a hitelből, amelyeknek legfeljebb 25 százalékban tulajdonosa az állam, ötszáznál kevesebb embert alkalmaznak és a beruházás legalább negyedét saját erőből finanszírozzák. A futamidő elérheti a 10 évet, amelyért a jegybanki alapkamat + 2 százalék kamatot számítanak a bankok. Az IKM a jegybanki alapkamat 25 százalékával egyező kamattámogatást hirdetett ipari vagy építőipari tevékenységet végzőknek, illetve szálláshelyek működtetőinek.

A német hitel folyósítása kapcsán vezető szerephez jutott Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) Rt. elsősorban a százmillió forint feletti ügyekkel foglalkozik – tájékoztatta a Figyelőt Joó András osztályvezető. Mint megtudtuk, a kisebb hitelösszegeket a Konzumbank Rt. és a Mezőbank Rt. vállalta, de a konstrukció más pénzintézetek érdeklődését is felkeltette, s bekapcsolódik a munkába a Hitelgarancia Rt. is.

Az agrártárca a rendelkezésére álló kamattámogatási formákat ugyancsak felajánlotta a konstrukcióhoz. A német fél egyelőre elzárkózott az elsődlegesen mezőgazdasági ügyletek hitelezésétől, ahhoz azonban hozzájárult, hogy a feldolgozó-ipari fejlesztéseket bevonják a programba. A támogatásnak ezen formáit a közeli jövőben tisztázzák majd.

Az önkormányzati kommunális beruházási programra 60-70 millió márkát szánnak. Az MBFB Rt. német partnerei e hét elején jártak Magyarországon, hogy a keret lehetőségeinek gyakorlati megvalósításáról tárgyaljanak. A bank osztályvezetője úgy véli, rövid időn belül kialakítható és meghirdethető az önkormányzatok és a hozzájuk csatlakozó vállalkozások érdeklődésére számot tartó konstrukció. Ennek keretében egyebek közt vízszolgáltatáshoz, szennyvízkezeléshez és szemétszállításhoz kapcsolódó fejlesztések finanszírozhatók.

A panelépületek energiaracionalizálására nyújtandó 30 millió márkás keret kamattámogatásáról a múlt héten döntött a kormány. A hitel futamideje meghaladhatja a 10 évet, a kamat a tervek szerint 10 százalék lesz. A hitelt az OTP-n keresztül vehetik fel az érdeklődők, várhatóan az év második felétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik