Gazdaság

TÖBBSZEREPLŐS ŰRTÁVKÖZLÉSI PIAC – Valaki még elvérezhet

Bár a szaktárca űrtávközlési szolgáltatásra eredetileg 15 engedélyt adott ki, a piacot ma négy cég uralja. Az adatátviteli versenyben egyesek szerint a szereplők valamelyike elvérzik majd. Mások viszont úgy vélik, a fejlődés az igények olyan robbanásszerű növekedését idézheti elő, amit egyelőre senki sem tud felmérni. Ezt látszik alátámasztani, hogy már ma is egyre több kisebb cég jelentkezik vevőként.

A BankNet tavaly még arra volt a legbüszkébb, hogy szerződött hálózata számát egy év alatt 8-ról 23-ra tudta növelni. Ma már – mint mondták – nem számolgatják olyan figyelmesen (mintegy 35-re tehető) partnereiket. A BankNet által működtetett végpontok száma azóta megduplázódott, a cég forgalma pedig, amely 1994-ben nem érte el a 200 millió forintot, tavaly közel félmilliárd forintot tett ki. A magyarországi sikerek mellett a társaság nem hanyagolta el a külföldi piacokat sem. Kiépítettek egy 2 megabit/secundumos nagy vonalat Angliáig, amelynek segítségével az Internet önszerveződő nemzetközi hálózatának első szolgáltatási pontjává váltak. Minden kelet-európai országban (például Macedónia, Románia) biztosítják a felhasználók számára az Internet-kapcsolatot és rövidesen beindítják hazai szolgáltatásukat is. A BankNet tavaly év végén 350 termináljából 40-et már külföldön működtetett. Termináljaik számát a tervek szerint idén 600-ra szeretnék emelni, s ezek közül 120 a környező országokban üzemelne. Az utóbbiaknál az elképzeléseknek megfelelően a helyi szervizt is maga a cég látja majd el.

A társaság kimenő kapacitásainak leterhelése jelenleg 50 százalékos, így azt idén várhatóan bővítik. A bejövő kapacitásnál ilyen feladatok nem hárulnak a társaságra, mivel az viszonylag kis egységenként szabadon növelhető. A BankNet legnagyobb felhasználója most a Bank24, a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága és a Giro. Előbbi a bankjegykiadó (ATM) hálózatának elemeit köti e rendszer segítségével be a központi gépbe, míg a bankok közötti kapcsolatot biztosító zsírónál a VSAT – az üvegszál alapú összeköttetés fennakadására – háttérrendszerként szolgál.

Az űrtávközlés legjelentősebb megrendelői közvetlenül vagy közvetetten ma mindenképpen a pénzintézetek – akár a központi zsírórendszerről, akár a dinamikusan fejlődő kártyaüzletágakról legyen is szó. A Hungaro DigiTel az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. pályázatának győzteseként ennek a piacnak egyik meghatározó tagjává vált. A tervek szerint a pénzintézet számára 1995-ben 300 végpontot építettek volna ki, de – mint arra előzetesen is számítottak – a telepítések száma ezt meghaladó mértékben nőtt. Ma a társaság 400 VSAT-tal áll az OTP rendelkezésére, de a legnagyobb lakossági bank agresszív piacszerzési törekvéseiből is részesül. Ilyen módon bővült például partnerei száma az egyik nagy üzemanyag-kereskedő céggel, az Arallal. A Budapest Bankkal elszámolási kapcsolatban álló társaság ugyanis a bank által a kártyahasználatnál bevezetett nulla limit (ekkor minden egyes vásárlásnál, tekintet nélkül annak értékére, telefonon kell engedélyeztetnie a kutasnak a műveletet) hatására új partner után nézett. Elfogadta az OTP ajánlatát, amely hajlandó volt arra szerződni, hogy minden egyes Aral-kútnál műholdas összeköttetésű POS-t (automatikus kártyaleolvasót) telepít. A néhány másodperces engedélyeztetési eljáráshoz az “égi kapcsolatot” a Hungaro DigiTel biztosítja.

A Bank24-gyel és a Giro Rt.-vel is partneri viszonyban levő társaság egyébként új ügyfelei között tudhatja ma már a Metro-láncot és az AB-Aegon biztosítót is, de – állításuk szerint – további felhasználók bekapcsolására több ígéretes tárgyalásuk is folyik. A tények mindenesetre rácáfolni látszanak azokra a feltételezésekre, amely szerint a Hungaro DigiTel egyik tulajdonosának, az Antenna Hungáriának köszönhető kezdeti előnyét elvesztette volna. Az anyacég helyzetének változása – amelybe beletartozik a társaság sikertelen privatizációs kísérlete is – az űrtávközlési vállalkozásnál csupán a másik tulajdonos, a Marconi térnyerését eredményezte.

Körülbelül ugyanilyen pozitívan látja saját helyzetét az 1994. évet új színekben, új tulajdonossal kezdő GTS (egykor SFMT Montana) is. A társaság a tavalyi 400-hoz képest jelenleg mintegy 650 működő terminállal rendelkezik. A tervek szerint azonban az év végére termináljaik számát sikerül ezerre növelni. A kapacitásnövelést a GTS két módon is elérheti. A HUB-nak nevezett központi földi állomásuk teherbírását egy úgynevezett clusterrel megduplázhatják, de a meglévő mellé új – a mostanitól eltérő műholdat használó – központi állomás építését is tervbe vették. Ez az állomás a cég keleti partnereinek jobb kiszolgálását hivatott majd biztosítani.

A GTS legnagyobb hazai felhasználója a Szerencsejáték Rt., amely már eddig is több száz terminálra tartott igényt, de várhatóan az idei végpontbővítésekből is alaposan kiveszi majd a részét. A cég egyébként, amely piacrészesedésének bővítését tűzte ki célul, kiépített egy negyven végpontú nagysebességű mikrohullámú adatátviteli hálózatot is. Ennek felhasználói közé többek között a Kereskedelmi és Hitelbank, az IBM, az Unilever és a Fotex tartozik. A GTS alkalmazottainak száma, a cég forgalma az elmúlt két évben jelentősen nőtt. A társaság év végére egymilliárd forint körüli bevétellel számol, amit a már megkötött szerződések is garantálhatnak.

Szakértők szerint az űrtávközlési piaci legkisebb szereplője a Matáv. A társaság létrehozta ugyan saját specializált vállalkozását, a SAT-NET Kft.-t, de a vállalkozás tényleges önállósága alaposan megkérdőjelezhető, amit a saját magukról szolgáltatandó adatok megszerzésének bonyolult módja is mutat. Az érdeklődőnek kérdéseire csak szigorúan központosított módon, ráadásul utólag (nyilvánvalóan az anyacéggel végzett alapos egyeztetés után) válaszolnak.

A Matáv egyébként meglehetősen későn – jóval a többi piaci szereplő után és azoknál kisebb beruházási összeggel – hozta létre központi földi állomását. A társaság két évvel ezelőtt az ANT Bosch Telecom németországi központi állomásával indította el az üzleti távközlési szolgáltatást – bérleti konstrukcióban. Mára persze megépítette saját központi földi állomását is. A Matáv műholdas adatátviteli hálózatát jelenleg mintegy 200 előfizető használja, amelyek közül 120-at a Vám- és Pénzügyőrség jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik