Gazdaság

Következtetések

1. A Figyelő listáiban szereplő nagy és közepes méretű vállalatokat a nemzetgazdaság és az ipar egészénél nagyobb mértékben sújtotta az átalakulással együtt járó recesszió. A minta egészét tekintve a hanyatló trend még 1993-ban sem fordult meg, bár a visszaesés mértéke lényegesen csökkent. A külföldi tulajdonú vállalatok csoportjánál ugyanakkor ebben az évben elindult a növekedés.

2. A vizsgált vállalatok 1991-ig az értékesítés hanyatlását nem követték a létszám leépítésével. 1992-től azonban a leépítések gyorsuló ütemben folytatódtak, és az egy főre jutó értékesítés mutatója ekkor már javult. Ez a tendencia folytatódott 1993-ban is, de ennek a mutatónak az értéke csak nagyon kevés vállalatnál érte el 1993-ra a kiinduló 1989-es szintet.

3. Az alkalmazkodás tekintetében a legrugalmatlanabbak a legnagyobb vállalatok voltak, tulajdonosi formájuktól függetlenül. A minta 45 legkisebb vállalata (közepes méretű cégek) ezzel szemben az átlagosnál lényegesen hatékonyabban alkalmazkodtak.

4. A magántulajdonban lévő vállalatok alkalmazkodása összességében intenzívebb volt, mint az állami vállalatoké, de az igazán jelentős különbség a külföldi és a magyar (magán- és állami) tulajdonú cégek teljesítményei között mutatkozott.

1. táblázat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik