Gazdaság

PM: KÉZFOGÓ A MULTIKKAL – A vonzóbb vámokért

Szorosabbra fűzi kapcsolatait a Pénzügyminisztérium és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága. Vám-, adó- és feketegazdaság-kérdésekben munkabizottságokat hoznak létre.

A kormánynak nem áll szándékában megváltoztatni az apport vámmentességét eltörlő döntését – erősítette meg a multikat összefogó társaság közgyűlésén részt vevő pénzügyminiszter. Szerinte ugyanis nem ez a jó ösztönző módszer a modern technika Magyarországra hozására; sokkal alkalmasabb erre a beruházási javak és a fogyasztási cikkek vámtételeinek megváltoztatása. A pénzügyi tárca ennek szerkezetére vár javaslatot a multiktól. Bokros Lajos szerint már most el kell kezdeni azon gondolkozni, hogyan építik le a vámpótlékot, és az ennek során kieső bevételeket mivel pótolják. Elképzelhető a fogyasztási, illetve a forgalmi adó mértékének, az általuk érintett termékkörnek a módosítása. A társasági adózás átalakítása során a kulcs nem változik majd, a szabályozást azonban összehangolják az osztalék- és személyi jövedelemadózással, valamint a befektetési kedvezményekkel.

A multik nem kritizálni, hanem együttműködni akarnak, amit gátol az, ha nem kapják meg idejében a terveket – vélte Rudnay János, a társaság elnöke. A PM eddigi gyakorlatának változására jó esélyt lát a munkabizottságok létrehozásával. Mint mondta, tagjaik hajlandóak lennének még többet befektetni Magyarországon, de ehhez kiszámítható feltételekre van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik