Gazdaság

HÁROM A PÁLYÁZÓ

Az eladást szervező KPMG budapesti irodájának vezetőjétől, Keveházi Mihálytól kapott tájékoztatás szerint az MHB felhívására több mint tíz ajánlat érkezett a tavaly decemberi első fordulóban, mind szakmai, mind pénzügyi befektetőktől, külföldi érdekeltségű vállalkozásoktól. Többen azonban nem feleltek meg a pályázati feltételeknek, s részben ezért, részben egyéb szempontok figyelembevételével a KPMG javaslatára csak három pályázó vehet részt a február 5-én záruló második fordulóban. Közülük ketten pénzügyi befektetők – tehát mégis volt komoly érdeklődő ebből a körből -, a harmadik csoportot pedig Széles Gábor vezeti. A szakmai befektetők közül viszont egyik sem tett olyan ajánlatot, amivel bekerülhetett volna a második fordulóba. Mindkét pénzügyi befektető mögött külföldi tőke áll, de már korábban is Magyarországon bejegyzett, itt működő csoportokról van szó, tehát nem erre az üzletre hozták létre őket. Az egyikük egy külföldi tulajdonban lévő pénzügyi csoport, a másik pedig egy befektetési alap.

Az MHB nem fogalmazott meg sem foglalkoztatási, sem egyéb szakmai jellegű kötelezettséget a kiírásban, egész egyszerűen a legtöbb készpénzt ígérő befektetőnek adja el a részvényeit. Újabb kockázatot ugyanis a bank nem vállal – márpedig már egy féléves fizetési haladék megadása is az lenne. Szélesék triójának viszont mindenképpen meg kell egyeznie egy pénzügyi csoporttal, hiszen saját forrásból nem tudják előteremteni a vételárat. Ezért vagy hitelt kell felvenniük vagy társtulajdonost kell találniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik