A tavalyi egészségbiztosítási büdzsé irányelveit az elnökség már 1994 júniusában a közgyűlés elé terjesztette, ahol azokat elfogadták. Ezzel a változattal a kormányzati szervek nem értettek egyet. A konszenzus végül 1995 január elejére alakult ki, a kompromisszumos költségvetést a kormány január 10-én terjesztette be az országgyűlés elé. Ezt később a kabinet – a stabilizációs program tervezett intézkedései miatt – visszavonta. Ők is készítettek egy javaslatot, ezt azonban az önkormányzatok nem fogadták el: úgy értékelték, hogy a járulékbevételeket többre, a kiadásokat pedig alacsonyabbra tervezték a reálisnál. A megváltozott helyzetre tekintettel az önkormányzat is új elképzeléssel állt elő, elutasítva az étkezési hozzájárulás és a szerzői jövedelmek járulékoltatását és a betegszabadság meghosszabbítását. Helyette egyéb, a táppénzkiadást mérséklő intézkedéseket javasoltak. A kompromisszum elmaradt, az országgyűlés elé így végül két változat került. Ezt követően – hosszas viták után – a kormány visszavonta saját javaslatát, viszont komplex módosító indítványt nyújtott be az önkormányzat költségvetéséhez, amelyet az országgyűlés elfogadott. A honatyák végül is a tb-sek tervénél nagyobb, általuk túlfeszítettnek minősített járulékbevételt szavaztak meg.
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 23:37 A Milan az Inter legyőzésével hangolt a Fradi elleni meccsre
- 22:35 Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 20:37 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
- 20:12 Amikor a házasság, a politika és a drogfüggő is hazudik – ezekről olvastunk októberben
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 19:31 Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
- 19:16 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
- 18:58 Nem csupán az Aranycsapat esett szét, a magyar futball jövője is elveszett 1956-ban
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 18:08 Mellel akarta hazaadni a labdát, az év NB I-es öngólja lett belőle
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 15:14 Bilincsbe rakták Orbán Viktort egy cseh politikai magazin címlapján
- 13:40 A Szenegálból visszaforduló lengyel elnök csak a rohamrendőrökön átverekedve tudott bejutni az alkotmánybíróság épületébe – videó
- 12:56 Agárdi Szilvi: Az életben maradásért és megerősödésért ennem kell, de hatalmas fájdalommal jár
- 13:31 Az Astoria aluljárójában utcazenélt Azahriah
- 14:31 Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú bántalmazott, majd rabolt ki egy férfit Salgótarjánban
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
