Gazdaság

ÁLLAMI TÁRSASÁGI MÉRLEG – Kétes könyvelés

Sikeresen működtek tavaly az ÁPV Rt.-hez tartozó gazdasági társaságok: gyarapították vagyonukat, kismértékben javult a jövedelmezőségük és a termelékenységük; ugyanakkor adósságaik is nőttek, ami ismét rontotta pénzügyi helyzetüket.

Az 1994-ben regisztrált 22 milliárd forintos veszteség után tavaly nullszaldós mérleggel zárták tevékenységüket az állami tulajdonú cégek. A vizsgált 460 társaság háromnegyedéves eredményei és egy némiképp szűkebb kör – 440 cég – egész évre vonatkozó előrejelzései alapján az ÁPV Rt. szakemberei úgy ítélik meg, hogy folyó áron átlagosan 28, változatlan áron pedig 5-6 százalék közötti nettó árbevétel-növekedés várható.

A 460 cégből álló kör háromnegyede nyereséges volt. Kiugróan magas, 500 milliós nyereséget 18 társaság ért el, míg a veszteségtömeg négyötödét, több mint 20 milliárd forintot 36 társaságnál mérték. A teljes teljesítményt tartalmazó vizsgálat szerint – amely 440 vállalatot vett górcső alá – 1994-ben összesen 6 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyveltek el. Ez azt jelenti, hogy 235 cégnél 31 milliárdos nyereség, 205 cégnél 37 milliárdos veszteség keletkezett. Az 1995-re vonatkozó összesített terv azonban már 23 milliárd forintos adózás előtti nyereséget tartalmazott, úgy, hogy 341 cég várt 51 milliárdos nyereséget, 99 cég számított arra, hogy 28 milliárdos veszteséggel zárja egyenlegét. Ez utóbbiak közül 7 szembeötlően magas veszteséget volt kénytelen kimutatni könyveiben.

A vizsgálat alapján megállapítható, hogy a cégek üzemi eredménye tavaly 56 százalékkal (23 milliárd forinttal) javult az előző évihez képest. Az árbevételhez viszonyított üzemi eredmény azonban még mindig alacsony: a felmérés alapján csupán 4-5 százalékos volt. A társaságok összességében az üzemi nyereség jelentős javulását tervezték: az 1994. évi 29 milliárd forinttal szemben tavaly 66 milliárdos eredményt értek el. Az üzemi nyereség javulása 10 társaságnál meghaladta az egymilliárd forintot – e társaságok zöme 1994-ben még veszteséges volt. Látványos sikert hozott az elmúlt esztendő például a Tiszai Vegyi Kombinátnak, a Molnak, a Budapesti Elműnek, az MVM-nek, a Dunapacknak, a Hungalunak, a Borsodchemnek, a Dunaferrnek, a Bakonyi Erőműnek és a Hungarocamionnak.

Mindehhez hozzátartozik, hogy a szervezetek termelékenysége összehasonlító áron átlagosan 7 százalékkal javult, miközben a foglalkoztatottak száma mintegy 8 százalékkal csökkent. A sok pozitívum mellett intő jel, hogy átlagosan közel 20 százalékkal emelkedtek a cégek kötelezettségei. A növekvő adósságon belül is emelkedett a rövid lejáratú kötelezettségek aránya.

Az ÁPV Rt.-hez tartozó viszonylag kisebb cégek közül az egyszerűsített privatizáció első fordulójában 73 kis- és közepes méretű állami társaságot hirdettek eladásra. Két cég pályázatát azonban visszavonták – az egyiket felszámolás, a másikat cégbejegyzés hiánya miatt. Összesen 104 ajánlat érkezett, 42 társaságra. Az ajánlatok közül 99 tartalmazott limitár feletti értéket – ez 37 társaságot érintett. Az értékesítendő társaságoknál összesen 6646 ember dolgozik. A 104 ajánlattevő 85-90 százaléka magyar befektető, zömük fővárosi. A 13 érintett megye közül Baranya emelkedik ki: a meghirdetett öt társaságból háromra nyolc pályázat érkezett. Nógrádban a két meghirdetett társaságra egyáltalán nem akadt érdeklődő. A pályázók többsége szakmai befektető. Néhány pénzügyi befektetőt az alacsony limitár vonzott. Spekulatív célú befektetők csak a nagy ingatlannal rendelkező társaságoknál jelentkeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik