Kikapcs

Eldőlt, hogy a magyar csapatok mikor lépnek pályára a női kézilabda európai kupák negyeddöntőiben. A férfi BL-ben a Veszprémet búcsúztató Kiel a címvédőt kiejtő Portland San Antonióval játszik a döntőbe jutásért.
2007. 03. 06. 14:14
Egy eddig szakrális helynek képzelt perui monumentális építményegyüttesről kiderült, hogy valójában napobszervatórium, melynek segítségével a dél-amerikai őslakók már 2300 évvel ezelőtt képesek voltak előrejelezni az év legfontosabb napjait, eseményeit a napállás függvényében.
2007. 03. 06. 14:13
Életének 77. évében elhunyt Nyilassy Judit színházi rendező, színigazgató. A Jászai Mari-díjas, érdemes művészt február 20-án érte a halál - tudatta Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára kedden az MTI-vel.
2007. 03. 06. 13:47
Jose Mourinho egykori játékosa, a jelenleg az angol Blakcburn Rovers együttesében játszó dél-afrikai Benni McCarthy szerint a Chelsea nyeri idén a Bajnokok Ligáját. A 30 éves csatár Mourinhónak is bókolt.
2007. 03. 06. 12:55
Fehérarcú saki, azaz sátánmajom kölyök született a Szegedi Vadasparkban: a Shakira névre hallgató „kislány” öt hete jött a világra – közölte a park igazgatója.
2007. 03. 06. 12:10
A Manchester United angol támadója a hétvégi Liverpool elleni Premier League rangadóün sérült le, de Sir Alex Ferguson a hírek szerint számíthat rá a Lille elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján.
2007. 03. 06. 11:57
Harminckét kihagyott mérkőzés után ismét pályára lépett Jao Ming (Yao Ming), az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets kínai centere, ám csapata ennek ellenére kikapott a Cleveland Cavaliers otthonában.
2007. 03. 06. 10:50
A kormányzati negyedet, több fővárosi nagyberuházást és magánprojekteket ajánlanak külföldi nagybefektetők figyelmébe a koncentrált magyar standon Cannes-ban, a világ legnagyobb ingatlanos fórumának számító MIPIM-en – írja a Világgazdaság.
2007. 03. 06. 08:24
Kedden négy együttes váltja meg a helyét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A soros játéknap legrangosabb összecsapására az Anfield Roadon kerül sor, ahol a legutóbbi két kiírás győztese, azaz az angol Liverpool és a spanyol Barcelona méri össze az erejét.
2007. 03. 06. 07:30
Tomasz Lipiec lengyel sportminiszter visszahelyezte funkciójába az ország labdarúgó-szövetségének elnökségét, melynek működését január 19-én függesztette fel, mert úgy ítélte meg, hogy az nem tesz elég erőfeszítést a bundabotrány felderítése érdekében.
2007. 03. 05. 21:17
Agyműtétet hajtottak végre Victor Burgos mexikói ökölvívón, aki szombaton, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) légsúlyú világbajnoki címéért rendezett összecsapáson szenvedett súlyos sérüléseket az amerikai Carsonban.
2007. 03. 05. 18:39
Elkészült egy ENSZ megállapodás tervezete, amely arra próbálna forgatókönyvként szolgálni, hogy mi a teendő ha a Földet egy óriási aszteroida ütközéssel fenyegetné.
2007. 03. 05. 16:45
Olvasói sztorik