Gyűlnek a javaslatok a Dunakanyar-Pilis kistérség 7 csodájára, eddig csaknem 1000 helyi lakos nyilvánított véleményt a témában - közölte az akciót meghirdető Szentendrei Új Kulturális Központ igazgatója.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) kedden az újabb orosz teherűrhajó, fedélzetén 2,5 tonnányi víz-, élelmiszer-, oxigén- és üzemanyag-utánpótlással, a tudományos munkához szükséges felszerelésekkel, valamint a háromfős orosz–amerikai legénységnek szánt küldeményekkel.
A REAC legyőzésével újra aranyérmes lett Debrecen, amely első vidéki együttesként triplázott, azaz három egymást követő évben ülhetett fel a trónra a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Titok nincs, csak pénz, jó keret és futballszerető közeg.
Két fordulóval a labdarúgó Borsodi Liga befejezése előtt a DVSC-TEVA együttese megnyerte a bajnokságot. A debreceniek a 28. fordulóban, hétfőn 4-1-re győztek a vendég REAC ellen, ezzel nyolcpontos, behozhatatlan előnyre tettek szert a második MTK-val szemben.
Az olasz Alessandro Petacchi nyerte a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, míg összetettben honfitársától, Danilo Di Lucától Enrico Gasparotto átvette a vezetést.
Gólnélküli döntetlent játszott a csoport esélyesének tartott Németországgal a magyar U19-es labdarúgó-válogatott az Írországban zajló Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitónapján.
A fekete zene egyik legjelentősebb zenésze, Marcus Miller május 20-án Budapesten a Petőfi Csarnokban lép fel, 21-én pedig Debrecenben a Kölcsey Központban.
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalából kiesett Sheffield United több klubbal közösen sportbírósághoz fordul annak érdekében, hogy az átigazolási szabályokat megszegő West Ham Unitedet zárják ki a legmagasabb osztályból.
A fideszes Halász János hétfői interpellációjában arról beszélt, hogy Hiller István oktatási miniszter miatt nem juthattak ki magyar filmesek a cannes-i filmfesztiválra; a tárcavezető szerint viszont az ellenzéki politikus elhallgatta, hogy Tarr Béla filmje indul a fesztiválon.
A világon egyre több a szemét, többek között azért, mert az emberek évről-évre több palackos vizet isznak. A műanyag palackok közül nagyon sokat nem dolgoznak fel újra, miközben a harmadik világban gyakran csak a palackos víz számít tisztának.
Az idei szezonban a kupagyőzelem mellett bajnoki aranyat is kap Supka Attila, aki az első két forduló után állt fel a bajnok Debrecen kispadjáról. A Honvéd trénerét a győztes kupacsatáról, az elvárásokról és a nyári igazolásokról kérdeztük.
Hivatalosan az utolsó lesz a sorban a július 21-én megjelenő hetedik Harry Potter-epizód, de a példátlan népszerűségű varázslótanonc kitalálója állítólag fontolgatja egy "utolsó utáni" könyv megírását is, amely az általa teremtett misztikus világ "tudományos" összefoglalója lenne.
Fordulatot hozott a hétvégi forduló a spanyol labdarúgó-bajnokságban: a nem is olyan rég még biztos éllovas bajnok Barcelona kénytelen volt átengedni az első helyet az őt konok következetességgel üldöző Real Madridnak. A királyi gárda utoljára 2005 októberében vezette a tabellát.
A Symantec arra figyelmeztet, hogy a vírusírók figyelme a Windows Update által is használt technológia felé fordult, amelyet saját kártevőik terjesztésére alkalmaznak. Maga a szolgáltatás nincs veszélyben.
Egy nappal azután, hogy a Wigan drámai körülmények között kivívta a bennmaradást a labdarúgó Premier League utolsó fordulójában, lemondott Paul Jewell, a csapat vezetőedzője.
Kedvezőtlenek a piaci feltételek, és nincs már érezhető mennyiségi lakáshiány – támasztja alá azon véleményét az Ecostat, mely szerint idén a lakáspiac fejlődésének jelentős visszaesése várható. Az Ingatlanbarométer a mélyponton áll, az árak viszont 6-10 százalékkal emelkedhetnek az év során.
A kulturális minisztérium és a főváros 450-450 millió forinttal támogatja ebben az évben a Budapesti Fesztiválzenekart (BFZ), valamint az együttest működtető alapítvány is kötelezettséget vállalt arra, hogy ugyanekkora összeggel járul hozzá a költségekhez.
Az Európai Bizottság (EB) és a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (IRU) által 2004 és 2006 között készített európai felmérés szerint a vizsgált 624 kamionos baleset 85,2 százalékát emberi hiba, figyelmetlenség okozta – mondta Kőfalvy Gyula, az IRU szakértője.
Gyűlnek a javaslatok a Dunakanyar–Pilis kistérség 7 csodájára, eddig csaknem 1000 helyi lakos nyilvánított ebben az ügyben véleményt – közölte az akciót meghirdető Szentendrei Új Kulturális Központ igazgatója hétfőn az MTI-vel.
A japán kiscsapat következetesen halad a kitűzött céljai elérésében. Egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtanak, vasárnap óta pedig már bajnoki pont is van a tarsolyukban.